sepsi radio fooldal fotoalbum hirek sepsi radio letoltes musorok

elo adas    yahoo    skype status

play

hírek


Sziklamászás
Szombaton a sepsiszentgyörgyi Alpin Sport és a Fontis Egyesület közös szervezésében kerül megrendezésre a 2010-es Sziklamászó maraton a vargyasi szorosban, nyílt és 18 év fölötti kategóriában. Iratkozni a helyszínen lehet, péntek délutántól szombat reggel haromnegyed nyolcig. A verseny rajtja 8.30 órakor lesz és este fél hétkor ér véget. Az esemény lebonyolításában besegít a baróti Elveszett Vilag Egyesület, valamint a háromszéki és a Hargita megyei hegyimentő szolgálat.

Kosárlabda
Az ausztrál Lauren Jacksont választották meg az észak-amerikai női profi kosárlabda-bajnokság (WNBA) legértékesebb játékosának. A Seattle Storm sztárja pályafutása során harmadik alkalommal nyerte el a liga MVP-jének járó címet. Jackson a Nyugati főcsoport fináléjának első meccse előtt vehette át a díjat, s a mérkőzésen bizonyította, hogy nem érdemtelen az elismerés. A Phoenix Mercury elleni találkozón a 29 éves kosaras 23 ponttal és 17 lepattanóval együttese legeredményesebbje volt. A Seattle ráadásul 82-74-re megnyerte a találkozót.

TENISZ
HÁROM SZURKOLÓT BOTRÁNYOS VISELKEDÉS MIATT KI KELLETT VEZETTETNI A NEW YORKBAN ZAJLÓ AMERIKAI NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG CSÜTÖRTÖKI JÁTÉKNAPJÁN. A SZERB NOVAK DJOKOVIC ÉS A NÉMET PHILIPP PETZSCHNER MÉRKŐZÉSÉNEK ELSŐ JÁTSZMÁJA ALATT AZ ARTHUR ASHE STADION LELÁTÓJÁNAK FELSŐ RÉSZÉBEN EGY FIATAL FÉRFI ÉS EGY KÖZÉPKORÚ HÖLGY VESZETT ÖSSZE. HANGOSAN KÁROMKODTAK, MAJD A NŐ MEGPRÓBÁLTA MEGÜTNI VITAPARTNERÉT. A RENDŐRÖK KÖZBELÉPTEK, A FÉRFIT, A NŐT ÉS HOZZÁTARTOZÓJÁT KIKÍSÉRTÉK A TRIBÜNRŐL. AZ ESETNÉL SENKI NEM SÉRÜLT MEG. A KÖZJÁTÉK MIATT RÖVID IDEIG SZÜNETELT A MECCS, AMELYET AZTÁN HÁROM SZETTBEN MEGNYERT DJOKOVIC, ÉS BEJUTOTT A 32 KÖZÉ.

LABDARÚGÁS
MÉG A KÖVETKEZŐ VILÁGBAJNOKSÁGON IS SZÍVESEN PÁLYÁRA LÉPNE MIROSLAV KLOSE, A NÉMET LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT TÁMADÓJA. ÚGY GONDOLOM, MÉG NÉHÁNY ÉVIG KÉPES VAGYOK A LEGMAGASABB SZINTEN FUTBALLOZNI - NYILATKOZTA A BAYERN MÜNCHEN 32 ÉVES JÁTÉKOSA. - MIÉRT NE LEHETNÉK OTT BRAZÍLIÁBAN, HOGY HA JÓ FORMÁBAN LESZEK MÉG NÉGY ÉV MÚLVA? KLOSE A NYÁRON ANNAK ELLENÉRE BEKERÜLT A NÉMET VÁLOGATOTT VILÁGBAJNOKI KERETÉBE, HOGY KLUBJÁBAN CSAK EPIZÓDSZEREP JUTOTT NEKI. A DÉL-AFRIKAI TORNÁN AZTÁN NÉGY GÓLT SZERZETT, EZZEL PEDIG BEHOZTA A VB-K ÖRÖKRANGSORÁBAN MÁSODIK HELYEN ÁLLÓ HONFITÁRSÁT, GERD MÜLLERT ÉS CSAK EGYETLEN TALÁLATRA VAN A 15 GÓLLAL ELSŐ BRAZIL RONALDÓTÓL. A 101-SZERES VÁLOGATOTT KLOSE EDDIG HÁROM VILÁGBAJNOKSÁGON SZEREPELT A NATIONALELFFEL, 2002-BEN EZÜST, 2006-BAN ÉS IDÉN PEDIG BRONZÉRMET SZERZETT.

MŰKORCSOLYA
A VANCOUVERI OLIMPIA FÉRFI MŰKORCSOLYÁZÓNAK ARANYÉRMESE, EVAN LYSACEK BEJELENTETTE, HOGY EBBEN AZ ESZTENDŐBEN MÁR NEM LÉP TÖBBÉ JÉGRE VERSENYEN. AZ OLIMPIAI BAJNOK ELMONDTA, HOGY AZ ÖTKARIKÁS JÁTÉKOK UTÁN GYAKORLATILAG MINDEN FELKÉRÉSRE IGENT MONDOTT, ÉS NEM TUDOTT VISSZAZÖKKENI A RÉGI KERÉKVÁGÁSBA, ÍGY MÉG NÉMI PIHENŐRE VAN SZÜKSÉGE. LYSACEK EZZEL KIHAGYJA A GRAND PRIX-SZEZONT, AZT VISZONT NEM ZÁRTA KI, HOGY A JANUÁR KÖZEPI AMERIKAI BAJNOKSÁGON ISMÉT MEGMÉRETI MAGÁT.



Kosárlabda
A megyeszékhelyi női kosárlabdacsapat internetes portálja — a www.sepsibc.com — szerint új játékos érkezik, érkezett Sepsiszentgyörgyre. Élvonalbeli csapatunk új beállósa a fehéroroszországi születésű és horvát állampolgársággal is rendelkező Natallia Terglav-Tratsiak. A harmincéves, 195 centiméter magas center legutóbb a szlovén bajnokcsapat HIT Kranjska Gora alkalmazásában állt, amely nemrégiben pénzügyi gondok miatt felbomlott. Natalliát az elmúlt idényben a szlovén pontvadászat legjobb beállósának választották meg, s meccsenként átlagban 11,9 pontot dobott, 10,6 lepattanót szerzett, 1,5 gólpasszt adott, és mérkőzésenként volt legalább két blokkolt labdája is. A Sepsi BC új kosarasa a horvát Jolly JBS Sibenik-kel két-két szezont is játszott az Európa Ligában, valamint az Európa Kupában. A fehérorosz válogatottal Natallia 2000-ben ott volt az ifjúsági Európa-bajnokságon, ahol a csoportkörben a román nemzeti csapattal is megmérkőzött. A zöld-fehérek vadonatúj szerzeménye fiatal játékosként megfordult az Aradi ICIM-nél is. A-osztályos alakulatunk új játékosát hivatalosan holnap mutatják be sajtótájékoztató keretében, amelyen a Sepsi BC menedzsmentje ismerteti a kezdődő szezonban kiváltható bérletek típusait is.

Tenisz
A 2003-as győztes, hazai közönségkedvenc Andy Roddick meglepetésre kikapott a szerb Janko Tipsarevictől a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság 2. fordulójában. A női egyesben búcsúzó Szávay Ágnes párosban javíthat. Közép-európai idő szerint péntek hajnalban a svájci Patty Schnyder oldalán a nyolcadik helyen kiemelt Anabel Medina Garrigues, Jen Ce (Yan Zi) spanyol, kínai kettős lesz az ellenfél. A tét a 32 közé jutás.

Enyhe agyrázkódást állapítottak meg Viktorija Azarenkánál, aki a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság szerdai játéknapján esett össze a pályán. A tizedik helyen kiemelt fehérorosz játékos 5:1-es hátrányban volt az első szettben az argentin Gisela Dulko ellen. Már ekkor látszódott rajta, hogy nincs jól, majd egyszer csak eldőlt a pályán. Hárman gyorsan a segítségére siettek, felültették, inni adtak neki, majd kerekesszékkel a mentőautóhoz vitték, aztán kórházba szállították. Később elmondta, hogy az edzőtermi bemelegítés alatt elesett, beütötte a fejét és a karját, de orvosi engedéllyel pályára léphetett. A torna főbírója, Brian Early szerint nincs összefüggés Azarenka rosszulléte és a nagy meleg között. A pályán az utóbbi napokban nem ritkán 38 Celsius-fokot mértek. A 2. fordulós meccset Dulko nyerte, aki ezzel bejutott a legjobb 32 közé.

Atlétika
A 100 méteren győztes Tyson Gaynél is nagyobb ováció fogadta a hazai kedvenc Blanka Vlasicot szerda késő este a zágrábi atlétikai versenyen, melyen a világbajnok magasugró kiváló szerepléssel hálálta meg a biztatást. A tavalyi berlini vb-n győztes Vlasic kiváló ugrásokkal szórakoztatta a közönséget, s ugyan 1,93 méter után egyedül maradt versenyben, meg sem állt 2,02 méterig, mellyel mindössze egy centivel maradt idei legjobbjától. A viadal legjobb eredményét ugyanakkor az amerikai súlylökő, Chriastian Cantwell produkálta, miután a szezon harmadik legjobb dobásával, 22,22 méterrel győzött. A berlini vb-n szintén aranyérmes nehézatléta ebben az évben szenzációsan szerepel, 17 versenyéből 15-ször győzött, s kétszer második volt.

Labdarúgás
Rafael van der Vaart az angol élvonalban szereplő Tottenham Hotspur labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását. A dél-afrikai világbajnokságon ezüstérmes holland válogatott középpályását még kedden, az átigazolási időszak utolsó pillanataiban szerződtette a londoni klub a Real Madridtól, nyolcmillió fontért, ám ezt még jóvá kellett hagynia a Premier League illetékeseinek. Ez megtörtént, így a 27 éves futballista csatlakozhat Harry Redknapp együtteséhez. A 83-szoros válogatott Van der Vaart az Ajax Amsterdamban kezdte pályafutását, majd a német Hamburger SV-ben játszott három évet, 2008 óta pedig a Real Madrid játékosa volt, igaz, a spanyoloknál nem jutott neki főszerep.






Úszás
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) a szeptember 1-jei határidő előtt benyújtotta jelentkezését a 2015. évi úszó, vízilabda, műugró, műúszó és nyíltvízi úszó világbajnokság megrendezésére - tudatta szerdán a MÚSZ az MTI-vel. A nemzetközi szövetség (FINA) szabályzata értelmében csak azok pályázhatnak a vb-re, akik időben jelentkeznek - ugyanakkor ezen nyilatkozat esetleges későbbi visszavonása még nem jár semmiféle retorzióval. A Magyar Úszó Szövetség az elmúlt öt esztendőben négy Európa-bajnokságnak adott otthont: két felnőtt Eb-nek, egy rövidpályás Eb-nek és egy ifjúsági kontinensbajnokságnak. Julio C. Maglione, a FINA elnöke legutóbb Schmitt Pál köztársasági elnök parlamenti fogadásán hangsúlyozta: ha Budapest kellő színvonalú fedett uszodával rendelkezik, akkor hagyományai, eredményei, sportdiplomáciai szerepe alapján reális eséllyel rendezője lehet a vizes sportágak legtekintélyesebb nemzetközi eseményének.

Sikeres vállműtéten esett át Stephanie Rice, az ausztrálok háromszoros olimpiai bajnok úszója. A versenyző szerdán az egyik közösségi oldalon tette közzé, hogy Melbourne-ben megoperálták, és a körülményekhez képest jól van. A felépülése előreláthatólag 12 hetet vesz igénybe, így nem szerepelhet az októberi Nemzetközösségi Játékokon. A 22 esztendős Rice - akinek távolabbi célja, hogy sikeres legyen a 2012-es londoni olimpián - azok után döntött a beavatkozás mellett, hogy már hosszú ideje fájt a jobb válla.

Atlétika
Először győzték le az amerikai Justin Gatlint, miután augusztus elején visszatért négyéves doppingeltiltása után: a 28 éves sprinter kedden második lett az olaszországi Roveretóban rendezett atlétikai viadal 100 méteres versenyében. Gatlin visszatérése óta a legjobb idejét futotta 10.09 másodperccel, azonban a jamaicai Johan Blake három századdal gyorsabbnak bizonyult nála. Caster Semenya a szám világbajnokaként csak kilencedik lett női 800 méteren, miután 2:07.16 perc alatt teljesítette a távot, így a nemiségi vizsgálat miatt 11 hónapos kényszerű kihagyás után júliusban visszatért atléta közel hét másodperccel kapott ki a győztes olasz Elisa Cusma Piccionétól.

Labdarúgás
Zlatan Ibrahimovic megszerzését követően újabb világsztárt igazolt az AC Milan: Robinho, a brazil válogatott futballistája is a piros-feketékhez került. A támadó egy magánrepülőgéppel, kedden érkezett Milánóba, ahol átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd ezt követően - a klub bejelentése szerint - aláírta négy évre szóló szerződését. A 79-szeres válogatott labdarúgó 2008-ban a Real Madridtól került a Manchester Cityhez, ám az angol bajnokságban nem tudott maradandót alkotni, így az elmúlt szezonban már a brazil Santost erősítette kölcsönjátékosként.

David Trezeguet, a Juventus világ- és Európa-bajnok francia labdarúgója a spanyol élvonal újoncához, a Hercules együtteséhez szerződött. Meg akarom ismerni a spanyol bajnokságot. Ez egy fontos pont a karrieremben, ugyanolyan izgatott vagyok, mint amikor a Juventushoz igazoltam - mondta a támadó. A 32 éves Trezeguet tíz szezont játszott a torinói alakulatban, amellyel két bajnoki címet nyert, ráadásul 170 találatával a klub történetének legjobb külföldi góllövőjeként távozott.




Triatlon
A Román Kerékpáros Szövetség szervezésében holnap a Rétyi-tó környékén tartják az idei triatlon országos bajnokságot. A megmérettetés programja: 10 óra — gyerekverseny rajtja és 11 óra — kadet, ifjúsági és felnőttverseny startja. A profik mellett lesz amatőr verseny is, az érdeklődök a verseny napján a helyszínen iratkozhatnak.

Labdarúgás
A bukaresti Steaua az egyedüli román csapat, amely lábon maradt az Európa Ligában. A katonacsapat szétrúgással jutott tovább a sorozat következő körében, miután a svájci Grasshoppers elleni visszavágó rendes játékideje 1-0-val fejeződött be. A büntetőrúgást Tătăruşeanu remek parádéjainak köszönhetően a fővárosiak nyerték meg 4-3-ra. A Temesvári FC második mérkőzését is elveszítette a Manchester City-vel szemben, a múlt heti egygólos vereség után a Bega-parti alaklukat most 2-0-ra kapott ki az angoloktól. A múlt csütörtöki kínos vereség után az Unirea Urzicen 1-1-est játszott a horvát Hajduk Splittel, de 5-2-es összesítéssel kiesett az Európa Ligából. Az FC Vaslui a francia Lille otthonában vendégeskedett, ahol hathatós bírói segítséggel 2-0-ra kapott ki. Az Európa Liga csoportkörének sorsolását ma 14 órától tartják Monacóban.

Monacoban tegnap megtartották a 2010-2011-es labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását. A Kolozsvári CFR akárcsak két évvel ezelőtt, ezúttal is találkozik a AS Romával a labdarúgó BL csoportkörében. Az olasz gárda mellett még a kincses városba látogat a Bayern München, illetve a svájci Basel is. A kolozsváriak idei első Bajnokok Ligája mérkőzést hazai pályán játsszák, hiszen szeptember 15-én Baselt fogadják. Szeptember 28-án a régi ismerős, az AS Roma otthonába látogat el az erdélyi alakulat, november 3-án pedig a tavalyi BL döntős Bayern München jön Kolozsvárra.

A tavalyi évhez hasonlóan ismét egy csoportba került a labdarúgó Bajnokok Ligájának két legeredményesebb klubja, az olasz AC Milan és a spanyol Real Madrid. A csütörtöki, monacói sorsoláson a két sztárklub mellé a holland Ajax Amsterdam és a francia AJ Auxerre került, így a G jelű négyes lett a 2010-2011-es szezon "halálcsoportja" a legrangosabb kontinentális sorozatban. Szintén erős kvartettbe került a címvédő Internazionale, amely a német Werder Brement, az angol Tottenham Hotspurt és a holland Twentét kapta ellenfélül. A csoportküzdelmek szeptember 14-től december 8-ig tartanak.

Kosárlabda
A megyeszékhelyi A-osztályos női kosárlabdacsapatunk augusztus 23-án megkezdte a felkészülést a szeptember 21-én rajtoló, 2010—2011 idényre. A hétfői csapatbemutató alkalmával ismertetett játékoskeret teljes létszámban jelen van az edzéseken, és alaposan ki is veszi már részét a tréningezésből. A zöld-fehérek a hét folyamán a fizikai felkészülésre fektetik a hangsúlyt, de nem maradnak el a labdás edzések sem. Az együttestől származó információk szerint szeptember 10—12. között a szentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban négycsapatos tornára kerül sor. A Sepsi Kupán a házigazdák mellett részt vesz Ferencváros alakulat, továbbá egy román és egy szerb csapat is. Ezt követően sem maradunk kosárlabda-mérkőzések nélkül, hiszen az Veres Attila irányította gárda az idény első hivatalos meccse előtt a brassói csapattal fog több felkészülési mérkőzést játszani. A Sepsi BC szeptember 21-én a Román Kupa első körének odavágóján a Temesvári Bega ellen lép pályára, a visszavágóra pedig 25-én kerül sor.

Labdarúgás
Jakabfi Zsanett mesterhármasával 3-2-re győzött Romániában a magyar női labdarúgó-válogatott szerdán az utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésén. Az európai szövetség honlapja szerint Jakabfi a 15. és 34. percben szerzett találatával már kétgólos előnyre tettek szert a vendégek, de a hazaiak az első félidő végén szépítettek, majd a második elején egyenlítettek. A győztes gólt Jakabfi a 91. percben lőtte büntetőből. A magyarok nyolc meccsen szerzett 15 ponttal a kvintett harmadik helyén végeztek, két ponttal lemaradva a győztes ukránoktól és eggyel a második lengyelektől. A románok csupán negyediknek végeztek a csoportba, mindössze 8 ponttal. A csoportból az első helyezett jutott tovább.

A rendőrség keresi azt a bírót, aki a brazíliai Barreirában, egy általa vezetett amatőr labdarúgó-mérkőzésen, halálra késelte az egyik játékost. A Boa-Fe és a Redencao találkozójának játékvezetője, Francisco Chaves egy szabálytalanság lefújását követően szúrta meg a 35 éves Jose da Silvát és sebesítette meg testvérét, Franciscót. A bíró a történtek után azonnal elmenekült a helyszínről. A település polgármestere, Marcos Paulo beszámolója szerint az összetűzés azután robbant ki, hogy a játékvezetőt egy szabálytalanság lefújását követően megrúgta Francisco da Silva, akinek testvére, a később halálra késelt Jose sietett segítségére.

Torna
Szigorú figyelmeztetésben részesült a Nemzetközi Torna Szövetségtől (FIG) a világbajnok Marian Dragulescu a doppingszabályzat megsértése miatt. A FIG azt rótta fel az ugrásban és talajon összesen nyolc világbajnoki aranyat begyűjtő, háromszoros olimpiai érmes tornásznak, hogy nem jelezte a megfelelő formában visszatérését, noha a pekingi nyári játékok után hivatalosan visszavonult. Emiatt nem is volt rá esély, hogy versenyen kívüli doppingvizsgálatoknak vessék alá. A 29 éves Dragulescu tavaly októberben ott volt a londoni világbajnokságon, és talajon, illetve ugrásban is győzött. A FIG a román tornaszövetséget sem kíméli, Dragulescu pályafutásának adminisztratív követését illetően szándékos hanyagsággal vádolja, egyben azzal, hogy nem teljesíti a doppingellenes küzdelemben rá háruló feladatát. A figyelmeztetéssel együtt a nemzetközi szövetség jelzi, hogy a következő hasonló szabálytalanság estén a világbajnok tornász egy vagy két évre szóló eltiltással számolhat.

2010-01-05

ajanlo

Szilaj Hagyományörző Egyesület

VIII. Szent György Félmaraton - 2010. július 31.

Felhívás a magyarországi árvízkárosultak segélyezésére

Hetek óta megrendüléssel követjük a magyarországi árvízi helyzetet és együttérzünk a vészhelyzetbe ...

Vb tippjáték a Tribel FF és a Sepsi Rádió szervezésében

Délután és/vagy este gyere a Tribel FF vendéglőbe vagy teraszára, hogy nézd velünk az afrikai foci vb mérkőző...

Number of online users in last 3 minutes

Web design: Laudo.ro