A Sepsi FC szerződést hosszabbított a spanyol Mario Duque Velascoval.

2014-07-28

Futsal

Az élvonalbeli futsalbajnokságban érdekelt Sepsi FC az elmúlt hét folyamán szerződést hosszabbított a spanyol Mario Duque Velasco mezőnyjátékossal és első számú kapusával, a brassói Andrei Grigoraşsal. A szentgyörgyi spanyol különítmény többi tagja, sajnos, elhagyta a Sepsi FC-t: Redondo Franciaországba, Morales Spanyolországba igazolt, Sanchez pedig Déván folytathatja romániai futsalos pályafutását. Együttesünk többi játékosa marad, s számukra várhatóan augusztus 4-én kezdődik a nyári felkészülés. A távozók mellett érkezőkről is kaptunk hírt: az 1990. október 10-én született Cristian Cárdenas Maciá az ibériai Elche CF-től, míg a 25 esztendős Antonio Rivera Espinar a szintén spanyolországi Bayyana FS-től érkezik hozzánk.

 

Rali

A Szabó Csongor–Marcus Andreoiu páros összetettben a kilencedik, míg saját géposztályában a harmadik helyen zárta a hét végén Bákóban és környékén megtartott Moldva Pambac Ralit, amely az országos ralibajnokság ötödik futama volt. Megyénk másik pilótája, Kelemen Péter a brassói Robert Maiorral az oldalán a 11. helyen fejezte be a ralit, a 9-es osztályban az ötödik helyen ért célba, míg a Dacia Kupában mindössze 23 mp-cel maradt le a dobogóról. A moldvai ralit a címvédő François Delecour nyerte meg, s újabb sikerének köszönhetően magabiztosan vezeti a pontversenyt.

 

Kosárlabda

Még messze a 2014–2015-ös bajnoki idény rajtja, de a Sepsi-SIC is bekapcsolódott a nyári átigazolási versenybe, és Annemarie Părău leszerződtetése után csapatunk pénteken két fiatal, illetve egy tapasztaltabb hazai kosaras lány leigazolását jelentette be. A Temesvárról másfél szezon után távozó 22 esztendős Kilin Tünde az elmúlt szezonban négy mérkőzésen mintegy 95 percet játszott ellenünk, és 26 pontot szerzett. A 187 cm magas, 29 éves Cristina Cutaş a Szatmárnémeti VSK együttesét hagyta el értünk, s pályafutása korábbi szakaszában játszott az Aradi ICIM-nek, Marosvásárhelynek, Alexandriának és Craiovának. A SIC legfiatalabb szerzeménye a mindössze 18 éves Lovász Izabella, aki az előző bajnoki évben a Kolozsvári U-nak kosarazott, a bajnokságban huszonkét alkalommal lépett pályára, s a 178 cm magas lány összecsapásonként 1,5 pontot, 1,2 lepattanót és 0,6 gólpasszt jegyzett.

 

A Román Kosárlabda-szövetség pénteken Nagyváradon tartotta meg a 2014–2015-ös bajnokság és Román Kupa sorsolását. A bajnokságban kedvezett a szerencse a zöld-fehéreknek, a kupában viszont pechesek volt a Sepsi-SIC. Az eseményen az is kiderült, hogy tizennégy csapatos lesz a soron következő pontvadászat mezőnye. A bajnokság nyitókörére szeptember 27-én kerül sor, az őszi idény november 22-én ér véget, de decemberben még megrendezik a visszavágók első két fordulóját. A téli szünetet követően január 7-én folytatódik a küzdelemsorozat, az alapszakasz pedig február 28-án fejeződik be. A Sepsi-SIC számára hazai környezetben Temesvár ellen rajtol a bajnokság. A Sepsi-SIC a Târgovişte vendége lesz a női kosárlabda Román Kupa első körében, amelynek odavágóját szeptember 20-án rendezik meg, a visszavágóra pedig szeptember 24-én kerül sor.

 

Vízilabda

A magyar férfi vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a budapesti Európa-bajnokságon, miután a vasárnapi döntőben 12-7-re kikapott a címvédő szerb csapattól. A szerbek már az első negyedben 3-1-es vezetésre tettek szert, kiválóan védekeztek és támadásban is hatékonyak voltak, majd a második felvonás is az ő három góljukkal indult, így Benedek Tibor együttese bő tíz perc játék után szinte lehetetlen helyzetbe került. Az ötgólos különbség maradt a szünetig, a harmadik negyed végén azonban a Varga testvérek, Dániel, majd Dénes csodálatos góljával három gólra zárkózott fel a magyar válogatott. A zárófelvonás első két percében a szerbek két emberelőnyt gólra váltottak, ezzel eldőlt a találkozó. A magyar csapat legutóbb 2006-ban szerzett Európa-bajnoki ezüstérmet, akkor a belgrádi fináléban ugyancsak a szerbekkel szemben maradt alul.

 

Forma-1

Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnap rendezett 29. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a mogyoródi Hungaroringen. A 25 éves versenyző idei és egyben pályafutása második sikerét aratta, s ebben a szezonban még mindig ő az egyetlen, aki futamot tudott nyerni a Mercedes két pilótáján kívül. A magyar futamon Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája lett a második, a boxutcából rajtoló brit Lewis Hamilton (Mercedes) pedig a harmadik. A világbajnoki pontversenyt vezető német Nico Rosberg (Mercedes) negyedikként zárt, így bár csökkent az előnye, változatlanul az élen áll az összetettben. A szezon három hét szünet után, augusztus 24-én Belgiumban folytatódik.

Szavazógép

Milyen témákkal foglalkozzunk többet?

közéleti
politikai
gazdasági
sport
kulturális
ismert emberek
bármi, csak legyen helyi
egyszerű emberek történetei/sikerei
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 192