Az Európa-bajnoki selejtezősorozatból hátralévő négy mérkőzésen Dárdai Pál helyett Bernd Storck irányítja a magyar labdarúgó-válogatottat - közölte hétfőn honlapján a hazai futballszövetség.

2015-07-21

Labdarúgás
Az Európa-bajnoki selejtezősorozatból hátralévő négy mérkőzésen Dárdai Pál helyett Bernd Storck irányítja a magyar labdarúgó-válogatottat - közölte hétfőn honlapján a hazai futballszövetség . Az mlsz.hu-n olvasható közlemény szerint a szövetség elnöksége a hétvégén rendkívüli ülést tartott, a német élvonalbeli Hertha BSC ugyanis nem járult hozzá, hogy Dárdai a berlini klubkötelezettsége mellett a továbbiakban is maradjon a magyar válogatott élén. A március óta az MLSZ sportigazgatójaként, majd az U20-as nemzeti csapat szövetségi edzőjeként is dolgozó Storck munkáját a Dárdai Pál által korábban összeállított szakmai stáb segíti. A német szakember júniusban nyolcaddöntős volt az új-zélandi világbajnokságon a magyar U20-as válogatottal.

 
Úszás
Hosszú Katinka szeretné megdönteni Egerszegi Krisztina közel 24 éves országos csúcsát 200 méteres hátúszásban a kazanyi világbajnokságon. Erről az M4 Sport, Sport7fő című műsorában beszélt a világbajnok úszó. 2 perc 6.62 mp legendás idő, szeretném megdönteni a vb-n. Már ideje is, mert ez azt jelenti, hogy Egér még mindig ver minket - mondta a Vasas úszója, aki kitért arra is, hogy miért várt az utolsó pillanatig a versenyszámok kiválasztásával. A Magyar Úszó Szövetség hétfői tájékoztatása szerint a 26 éves versenyző hét egyéni számban áll rajthoz a kazanyi vb augusztus 2. és 9. között sorra kerülő úszóversenyein.

 
Forma-1
Már a múlt hét végén felmerült, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség hamarosan visszavonultatja Bianchi rajtszámát, hétfőn pedig a hivatalos bejelentés is megérkezett a döntéssel kapcsolatban. Ennek értelmében a tragikus sorú francia pilóta által választott tizenhetest már senki sem használhatja a Forma-1-es világbajnokság megmérettetésein. A királykategóriában tavaly vezették be azt a szabályt, melynek értelmében a pilóták maguk választhatják ki rajtszámukat; Bianchi eredetileg a 7-est, a 27-est, avagy a 77-est szerette volna felfestetni versenygépére, ezeket azonban vetélytársai már lefoglalták, így végül a tizenhetes mellett döntött. Ezt a számot 2014-ben tizenöt Forma-1-es futamon viselte.

 
Kerékpározás
A spanyol Ruben Plaza nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 16. szakaszát, melyen a brit Chris Froome (Sky) megtartotta előnyét az összetett versenyben. A Bourg-de-Péage és Gap közötti 201 kilométeres hétfői etapon nem sokkal a rajt után 29 versenyző, köztük a zöld trikót viselő Peter Sagan elszakadt a főmezőnytől. A többször szétszakadó bolytól 11 kilométerrel az etap vége előtt lépett el Plaza, aki a szlovák Sagant és a kolumbiai Jarlinson Pantanót megelőzve első Tour-szakaszgyőzelmét aratta. A 35 éves, kétszeres spanyol országúti bajnok Plaza a 2005-ös Vuelta után tudott újra nagy körversenyen szakaszt nyerni.

Szavazógép

Milyen témákkal foglalkozzunk többet?

közéleti
politikai
gazdasági
sport
kulturális
ismert emberek
bármi, csak legyen helyi
egyszerű emberek történetei/sikerei
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 193