Tusnádfürdőn a kedd esti koncertprogrammal indult a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor vasárnapig tartó rendezvénysorozata.

2014-07-23

A jubileumi rendezvény hivatalos megnyitója előtt az ötletgazdák és alapítók felkeresték a szabadegyetem első helyszínét a közeli Bálványosfürdőn, ahol a Történelmet írtunk - 25 éves a bálványosi folyamat című fórumon értékelték a jelenséggé vált rendezvény nemzetpolitikai, közéleti szerepét. Az Átmenet a diktatúrából a demokráciába című, 1990 július 21-30 között rendezett első bálványosi szabadegyetemmel a magyarországi, erdélyi magyar illetve román értelmiségiek számára próbált fórumot teremteni a Fidesz és erdélyi partnere, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISSZ). A kezdeményezés életképessége azt bizonyítja, hogy valós igény van az őszinte párbeszédre - mutattak rá a találkozó résztvevői. A bálványosi folyamat elindítói felidézték: a magyar nemzetpolitika még tabunak számító témáit is nyilvánosan boncolgató rendezvény 1997-ben költözött Tusnádfürdőre, a két településnév összevonásából kapta a rendezvény a Tusványos nevet. Bálványosfürdőn levetítették a Maksay Ágnes és Filep Farkas Tusványos 25 című dokumentumfilmjét és az ötletgazdák és szervezők megkoszorúzták azt az életfát, amellyel a huszadik évfordulón jelölték meg a bálványosi mozgalom születésének helyét. (MTI)

Szavazógép

Milyen témákkal foglalkozzunk többet?

közéleti
politikai
gazdasági
sport
kulturális
ismert emberek
bármi, csak legyen helyi
egyszerű emberek történetei/sikerei
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 194