Aláírták a Barátos és Vargyas községek csatornázási szerződését, amelyet a Környezetvédelmi Alapból finanszíroznak.

2014-08-26

A barátosi polgármesteri hivatalban zajló eseményen részt vett Korodi Attila, környezetvédelmi miniszter, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke valamint a fent említett községek polgármesterei is. A sajtótájékoztatón Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta: „A ma aláírt két szerződés egy nagyobb munkálat részét képezi: 2011-ben elindult hét község csatornázási munkálata a megyében, amelyből öt esetben már aláírták a szerződést és vagy elvégezték a munkálatokat, vagy annak a végéhez közelednek. Barátos és Vargyas községek azért késtek a csatornázással, mert 2012-ben az RMDSZ kikerült a kormányból és ezzel hirtelen több nehézség adódott. Miután Korodi Attila újra a Környezetvédelmi Minisztérium élére került, felgyorsult a jogi problémák rendezése, és ennek köszönhetően a szóban forgó két község is részesülhet a korábban beígért csatornázási munkálatokban.”. Korodi Attila, környezetvédelmi miniszter kifejtette: Az idén, az elmúlt évekhez képest a Környezetvédelmi Alap aktívan munkának látott.

Szavazógép

Milyen témákkal foglalkozzunk többet?

közéleti
politikai
gazdasági
sport
kulturális
ismert emberek
bármi, csak legyen helyi
egyszerű emberek történetei/sikerei
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 194