Nagyobb fellépési lehetőséget kapnak a helyi zenekarok a Szent György Napokon.

2015-01-23

A városünnep koncert- hétvégéjén, pénteken és szombaton délután hattól nyolc óráig két- két helyi együttes mutatkozik be a nagyszínpadon, közölte Antal Árpád polgármester. A zenekarokat nyílt felhívás útján fogják kiválasztani a szervezők. A helyiek után a meghívottak lépnek fel, így napi öt-öt koncertet hallgathat majd meg a közönség, vasárnap pedig három koncert után tűzijáték zárja a napot, ha a közönség is úgy szeretné. „A meghívottak nevét nem árulhatjuk még el, hiszen folyamatban vannak a tárgyalások és a szerződéskötések, de amint sikerül megállapodni, nyilvánosságra hozzuk ezeket” – ígérte Antal Árpád polgármester. A városnapok új rendezvénnyel is gazdagodik, Szent György-napi könyvvásárt terveznek a szervezők a Bodok Szálló előtti parkolóba, ahol első sorban az erdélyi kiadók kínálatából lehet majd választani.

Szavazógép

Milyen témákkal foglalkozzunk többet?

közéleti
politikai
gazdasági
sport
kulturális
ismert emberek
bármi, csak legyen helyi
egyszerű emberek történetei/sikerei
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 194