November végéig befejezik a volt Művész mozi épületének felújítását, ahol egy új színháztermet és két kisebb mozitermet alakítanak ki.

2015-05-29

November végéig befejezik a volt Művész mozi épületének felújítását, ahol egy új színháztermet és két kisebb mozitermet alakítanak ki, közölte Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. A mintegy 5,24 millió lejes beruházás több mint 80 százalékát kormányzati forrásból, a különbséget pedig helyi költségvetésből fedezik. Bukarestből idén egyelőre még nem érkezett egy lej sem, de a városvezető bízik abban, hogy hamarosan a fejlesztési minisztérium is fog pénzt kiutalni. A munkálatokat végző Conico cég vezetője, Szőcs Gyula is elmondta, hogy az épület rekonstrukciója az ütemterv szerint zajlik. A termeket teljesen hangszigetelik, így ugyanabban az időben lehet majd filmeket vetíteni, illetve színházi előadást tartani. „A külső burkolat egy nagyon új, modern anyagból van. Ez egy préselt lemez, amely hideget, meleget, napot, esőt, mindent fog és különböző színű lesz”, magyarázta a vállalkozó. Az 1968-ban épített épületet két részre osztották le, az egyik felében két mozitermet alakítanak ki, összesen 160 férőhellyel, a másik felében pedig az év végén már új színpadon fogadhatja nézőit az Andrei Mureşanu Színház.

Szavazógép

Milyen témákkal foglalkozzunk többet?

közéleti
politikai
gazdasági
sport
kulturális
ismert emberek
bármi, csak legyen helyi
egyszerű emberek történetei/sikerei
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 194