Nincs döntés arra vonatkozóan, hogy mikor kerül a parlament elé az autonómiatervezetet.

2015-09-10

Arra a kérdésre, hogy a közeljövőben a parlament elé terjesztik-e az RMDSZ egy éve közvitára bocsátott székelyföldi autonómia-tervezetét, Kelemen Hunor szövetségi elnök egy szerdai sajtótájékoztatón elmondta, erre nem szabtak meg határidőt maguknak, és azt is mérlegelni kell, "taktikailag" megfelelő-e a pillanat. "Nem lenne jó, ha besorolnák az RMDSZ-t Moszkva és Putyin mellé, ami a román politikának időnként érdeke. Az nem érdeke, hogy elszigeteljék, mert abból soha semmi jó nem született" - mondta az RMDSZ elnöke. Arra a kérdésre, hogy támogatja-e az RMDSZ a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) október 24-i figyelemfelkeltő akcióját, Kelemen Hunor annyit mondott: az RMDSZ érintett szervezetei és önkormányzati vezetői kell megvizsgálják, hogy miként tudnak csatlakozni a kezdeményezéshez - mint mondta - "szimbolikus gesztushoz". Izsák Balázs, az SZNT elnökének korábbi tájékoztatása szerint a Székelyföld területi autonómiájáért síkra szálló szervezete közösségi élményt kíván nyújtani a székelyeknek azzal, hogy október 24-én este őrtüzekkel és fényszórókkal kivilágítják Székelyföld külső határait. (MTI)

Szavazógép

Milyen témákkal foglalkozzunk többet?

közéleti
politikai
gazdasági
sport
kulturális
ismert emberek
bármi, csak legyen helyi
egyszerű emberek történetei/sikerei
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 194