Egyelőre még bizonytalan, hogy mikor sikerül megvalósítani a sepsiszentgyörgyi vadasparkot.

2016-08-10

Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója elmondta, hogy eredetileg volt egy koncepció egy bizonyos területre, de utólag kiderült, hogy az egy nagyon északos fekvésű, így be kellett azonosítani egy másikat. Az elképzelés szerint a vadaspark 20 hektáron terülne el, Sugásfürdő szomszédságában, de ebből csak 15 hektár van a város tulajdonában, egy „eléggé szabálytalan formában”. „Ahhoz, hogy ebből egy viszonylag szabályos formájú terület legyen, amire könnyen lehet tervezni, oda meg kellene vásárolni még egy öthektáros területet, ami ebben a pillanatban magán tulajdonban van”, húzta alá. Demeter János kifejtette, az elképzelés szerint egy olyan parkot szeretnének majd, amely lehetőleg a legmagasabb szakmai szinten mutatná be a Kárpátok élő világát. EU-s alapokból valósítanák meg, ellenben erre még várni kell, hiszen ha a mostani pályázati tengelyeket nézzük, amiket Románia számára az Európai Unió lehetővé tesz pénzek lehívására, Demeter nem igazán látja hová lehetne most benyújtani egy ilyen jellegű pályázatot.

Szavazógép

Milyen témákkal foglalkozzunk többet?

közéleti
politikai
gazdasági
sport
kulturális
ismert emberek
bármi, csak legyen helyi
egyszerű emberek történetei/sikerei
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 192