Székelyföldi Közpolitikai Intézet létrehozását jelentette be Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a Székelyföldi Önkormányzati Tanács ülésén.

2016-11-10

Antal Árpád érdeklődésünkre kifejtette, hogy a székelyföldi embereknek, Székelyföldnek a versenyképességét meghatározza az, hogy az önkormányzatok tudnak-e dolgozni vagy nem, és lévén, hogy a SZÖT-nek nincs apparátusa, szükség van egy háttérintézetre. Ez egyrészt képzéseket tudna biztosítani az önkormányzati alkalmazottaknak, tanácsosoknak, de a polgármestereknek is, mert ugyan „okosak és mindenhez is értenek, de nem árt egy kis fejlődés”. Másrészt, mondta Antal, össze kell hangolni az önkormányzatok munkáját, kapcsolatot teremteni az alkalmazottak között, de ugyanilyen fontosnak tartja azt is, hogy segítséget kapjanak az önkormányzatok különféle állami szervek ellenőrzéseinél. Antal szerint szakmai szervezetekkel, egyetemekkel együttműködve bizonyos területeken közös közpolitikákat kell kidolgozni, odafigyelve az innovációra is, és ha valahol példásan megoldanak egy kérdést, azt mások is vegyék át. A Székelyföldi Közpolitikai Intézetet a Pro Regio Siculorum Egyesület hozza létre, ennek érdekében már pályáztak támogatást.

Szavazógép

Milyen témákkal foglalkozzunk többet?

közéleti
politikai
gazdasági
sport
kulturális
ismert emberek
bármi, csak legyen helyi
egyszerű emberek történetei/sikerei
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 192