Ahhoz képest, hogy mennyire lenne szükség, az állami költségvetésből, útjavításra leosztott 9,6 millió lej elenyésző, de „aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli”, emelte ki Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.

2017-02-17

Azt is aláhúzta, hogy az elmúlt években is a megye saját bevételéből a központból kapott összeg sokszorosát fordították a közúti infrastruktúra korszerűsítésére, csak 2015-ben összesen mintegy tízmillió eurót fordítottak a megye utjainak felújítására. Ami pedig az idei év prioritásait illeti, Tamás a legfontosabb projektnek a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalván keresztül Brassó megye határával összekötő szakasz korszerűsítésének befejezését említette. „Sokévnyi bukaresti hazudozás után saját költségvetésünkből indítottuk el a munkálatokat és június 30-ig teljes egészében szeretnénk befejezni”, fűzte hozzá. A következő lépés Maksa-Lécfalva-Várhegy közötti útszakasz újjáépítése lenne, de elindították a közbeszerzési eljárást arra a húszmillió lejes projektre is, amelynek keretében, a fejlesztési minisztérium általi finanszírozással, felújítják a Nagyborosnyó–Kisborosnyó–Bodzaforduló közötti megyei utat.

Szavazógép

Milyen témákkal foglalkozzunk többet?

közéleti
politikai
gazdasági
sport
kulturális
ismert emberek
bármi, csak legyen helyi
egyszerű emberek történetei/sikerei
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 194