Sepsiszentgyörgy képviselőtestülete tegnapi ülésén jóváhagyta, hogy a helyi költségvetésből fejezzék be a Gyöngyvirág utca aszfaltozását.

2017-08-11

Ennek oka, hogy késik az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) finanszírozása. „Ezt a megszavazom-visszavonom játékot az hozza létre, hogy az országos program szerződései sajnos nagyon lassan jönnek mozgásba, folyamatosan kiegészítő dokumentációkat kérnek, közben a munkálatokkal nem lehet haladni”, fejtette ki a határozat előterjesztésekor Tóth-Birtan Csaba alpolgármester. Elmondta, a Gyöngyvirág utca az aszfaltozásra készen áll, és arra vártak, hogy az országos költségvetésből finanszírozhassák ezt a munkálatot, de húzódik az idő és ezért úgy döntöttek, hogy saját forrásból fejezik be, hogy ne tegyék próbára a továbbiakban is a városlakók türelmét. Az alpolgármester azt is aláhúzta, hogy a finanszírozási szerződés hiányában az építő cég nem folytatta a munkálatokat, de most már a pénz a rendelkezésére fog állni. „Azt az ígéretet kaptuk, hogy a jövő hét elején nekifognak, és nagyon hamar leaszfaltozzák az utat”, fűzte hozzá Tóth-Birtan.( Kép: 3szek.ro)
 

Szavazógép

Hol vagy hogy szoktál hallgatni minket?

autóban
otthon
munkahelyen
okostelefonon
számítógépen
máshol/másképp
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 110