A Sepsi OSK szombaton 16 órától a Medgyesi Gázmetán csapatával játszik.

2017-11-17

Az Eugen Neagoe vezetőedző irányításával először pályára lépő Sepsi OSK szombaton 16 órától a Medgyesi Gázmetán csapatával játszik a brassói Tineretului Stadionban az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában. A csapatok legutóbb augusztusban, a pontvadászat 5. fordulójában találkoztak, akkor a hazai környezetben játszó Gázmetán 2–1-re győzött. Az előző fordulóban a szentgyörgyiek 3–0 arányban vereséget szenvedtek a címvédő FC Viitorul otthonában, a 10 ponttal a tizenharmadik helyen álló medgyesiek hazai közönség előtt szintén 3–0-ra veszítettek a Dinamo ellen. „Nagyon fontos játék előtt áll a csapat, amely egyben az első mérkőzésem lesz vezetőedzőként. Nagyon rövid idő állt rendelkezésünkre, és az eltelt három nap alatt alig volt alkalmam megismerni a játékosokat, de azt gondolom, hogy sem az időpont, sem a körülmény nem engedi, hogy emiatt búslakodjunk, én pedig nem keresem a kifogásokat. Szeretném, ha a játékosok Medgyes ellen jobban teljesítenének, azt akarom látni, hogy odateszik magukat a pályán, és természetes, hogy azt szeretném, ha az eredmény is nekünk kedvezne” – mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón Eugen Neagoe vezetőedző.

Szavazógép

Hol vagy hogy szoktál hallgatni minket?

autóban
otthon
munkahelyen
okostelefonon
számítógépen
máshol/másképp
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 379