Rendezőcserével hoz létre két színházi előadást a sepsiszentgyörgyi Osonó színházműhely és az olaszországi Etoile Európai Színházi Központ.

2013-09-18

A négy munkaszakaszon át tartó projektben Daniele Franci olasz rendező az osonós, Fazakas Misi pedig olasz színészekkel dolgozik, tájékoztat a társulat vezetősége egy közleményben. A jövő tavaszig tartó projekt első szakasza szeptember 15. és 21. között tart Reggio Emiliában. Daniele Franci az osonós és néhány olasz színészekből álló csapattal a Fehér Halál című dokumentarista előadást fogja létrehozni. A cselekmény az Olaszországban dolgozó román állampolgárságú feketemunkások történeteiből áll össze, és azokat a helyzeteket vizsgálja, amikor egészségügyi biztosítás hiányában, a munkabalesetek során nem kapnak orvosi ellátást és ez akár halálukkal végződhet. Fazakas Misi az olasz társulat színészeivel egy igaz történetet dolgoz fel. A Bolondok Törvénye című produkció kiindulási pontja Franco Basaglia vitatott, 1978-ban elfogadott törvénye. A projekt következő szakaszára október végén kerül sor Sepsiszentgyörgyön, ahol az Osonó látja vendégül a társalkotókat. Ezt a próbafolyamatot követően, újra Olaszországban folytatódik a munka, míg az előadások bemutatója 2014. március végén, egy nemzetközi fesztiválon lesz.

 

Szavazógép

Milyen témákkal foglalkozzunk többet?

közéleti
politikai
gazdasági
sport
kulturális
ismert emberek
bármi, csak legyen helyi
egyszerű emberek történetei/sikerei
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 250