Az Európai Unió Tanácsának a soros román elnöksége által választott mottóra hivatkozva hívja demonstrálni híveit március 10-re

2019-02-12

Az Európai Unió Tanácsának a soros román elnöksége által választott mottóra hivatkozva hívja demonstrálni híveit március 10-re, a székely szabadság napjára Marosvásárhelyre a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Egy közleményben az SZNT azt követeli, hogy Románia tegye hitelessé az uniós elnökségi programját, és lépjen fel az általa választott "a kohézió közös európai érték" mottó szerint. Az SZNT megállapítja, hogy a romániai Közép fejlesztési régió lakóiként a székelyek, magyarok azt tapasztalták az elmúlt tizenkét év során, hogy az EU kohéziós politikája kudarcot vallott. "Míg a régió román többségű megyéi fejlődtek, addig Székelyföld gazdaságilag lemaradt, és folytatódik immár uniós eszközökkel szülőföldünk elszegényítése" - áll a közleményben. Az SZNT felidézte: a nemzeti régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezést éppen azért indították el hat évvel ezelőtt, hogy ezen a helyzeten változtassanak. A kezdeményezés bejegyzését azonban 2013-ban az Európai Bizottság elutasította, és az elutasító határozat megsemmisítésére irányuló perbe Románia - a román EU-elnökség mottójával ellentétben - a bizottság oldalán avatkozott be a perbe. "Március 10-én, a székely szabadság napján mondjuk el minél nagyobb számban: hiteltelen Románia soros uniós elnökségének jelmondata!" - áll az SZNT felhívásában.

Szavazógép

Hol vagy hogy szoktál hallgatni minket?

autóban
otthon
munkahelyen
okostelefonon
számítógépen
máshol/másképp
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 1028