A Forma-1irányítói vizsgálják annak a lehetőségét, hogy milyen módon rendezhetnének zárt kapus futamokat.

2020-04-10

A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság irányítói vizsgálják annak a lehetőségét, hogy milyen módon rendezhetnének zárt kapus futamokat, amikor a szezon elkezdődhet. Az idény a koronavírus-járvány terjedése miatt el sem indult, a március közepére tervezett Ausztrál Nagydíjat nem tudták megrendezni, azután a június 28-ra kiírt franciaországi futamig minden versenyt elhalasztottak, vagy töröltek. Ross Brawn, az F1 sportigazgatója a Sky Sports televíziónak azt mondta, jelenleg még bármi elképzelhető, lehetséges, hogy csak nyolc, de az is lehet, hogy 19 futamos lesz a világbajnokság. A sportigazgató szerint ki lehet dolgozni egy olyan megoldást, amelynek keretében „szigorúan zárt környezetben″ tudják lebonyolítani a versenyeket, a csapatok tagjait külön szállítják a helyszínre, és mindenkit tesztelnek az esemény előtt, hogy senkinek ne jelentsen kockázatot a részvétel. A Forma-1-es Magyar Nagydíjat az eredeti tervek szerint augusztus 2-án rendeznék a Hungaroringen.
 

Szavazógép

Mit jelent neked 2020?

Az újratervezés éve.
Ugyanolyan év, mint bármelyik másik.
Szökőév. Jobb lett volna átszökni rajta. :)
A pihenés éve.
Nem szívesen fogok emlékezni rá.
A fentiek közül egyiket sem :))))
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 60