31.500 háromszéki óvodás és diák számára kezdődött meg ma az új tanév

2020-09-14

Kovászna megye 45 közigazgatási egysége közül 34-ben a „zöld forgatókönyv” érvényesül, azaz hagyományos tantermi oktatás lesz, míg 11 települést a sárga zónába soroltak, ami azt jelenti, hogy az elemi tagozat és a végzős nyolcadik és tizenkettedik osztályok diákjai vehetnek részt személyesen az órákon, a többi diák pedig hibrid oktatásban részesül, azaz két hétig az osztály egy része a tanteremben tanul a másik fele pedig online kapcsolódik be az órába, aztán váltanak. A hibrid oktatás 2000 diákot érint. 11 iskolában, köztük a megyeszékhelyi Plugor Sándor Művészeti líceumban és a Constantin Brâncuși szakközépiskolában, két váltásban fognak tanítani. Ahogyan arról már beszámoltunk a városok közül Sepsiszentgyörgy, Barót és Kovászna a zöld, míg Kézdivásárhely és Bodzaforduló a sárga zónához tartozik. A vírushelyzet alakulásának függvényében változhat a települések besorolása s ezáltal az oktatás formája is.

Szavazógép

Milyen sportesemény hiányzik legjobban az életedből?

a kosárladba meccsek
a focimeccsek
egyéni sportágak versenyei
minden, ahol élőben lehet szurkolni
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 6