Fogathajtás EREDMÉNYEK

2021-07-05

 
Egy év kihagyás után ismét nemzetközi versenynek adott otthont az oltszemi fogathajtó pálya. A péntektől vasárnapig tartó megmérettetés megnyitóján részt vett dr. Nagy István, Magyarország agrárminisztere, valamint Novák Károly Eduárd, Románia ifjúsági és sportminisztere. A díjátadon Tánczos Barna, Románia környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztere is jelen volt. Bár az időjárás teljes mértékben nem kedvezett a lovassport szerelmeseinek, az érdeklődők szép számban kilátogattak, a verseny mellett lovas kaszkadőr bemutatót is láthattak. A harmadik oltszemi nemzetközi viadalt a kökösi Farm utca 500. szám alatti lovastanya versenyzője, Bartha Eduárd nyerte meg, a második Rákóczi Gergő lett, míg a harmadik helyen szintén a kovászna megyei fogathajtó végzett, ugyanis két fogattal vett részt a 17 csapatos mezőnyben.
 

Szavazógép

Idén hol nyaralnál legszívesebben?

A tengerparton
A hegyekben
Valahol vidéken
Bárhol, csak külföldön
Otthon, csak épp pihenhessek
Egyelőre nincs ötletem
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 60