Végleges a SepsiBook programja

2022-05-12

Véglegessé vált az első SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál programja. A május 26. és 29. között sorra kerülő rendezvényen 40 erdélyi és magyarországi kiadó vesz részt, mintegy 30 standon kínálják majd a könyveket. A SepsiBook négy nap alatt közel 80 irodalmi, könyves, zenés eseménynek ad otthont. Két színpadon, a Porondon és a Köröndön zajlanak a beszélgetések, míg a gyerekeknek szóló foglalkozások helyszíne a Grund. A rendezvényt a Sepsi Arénában tartják, a belépés ingyenes, a helyszínre buszjáratokat is biztosítanak.
 
Május 26-án, csütörtökön déltől kezdődően gyerek- és ifjúsági programok zajlanak többek között a Mozsikácska és Zágoni Balázsközreműködésével, majd 14 órától a Bob és Bobék Orchestra a Toldit adja elő, vagány zenés irodalomórára várva a kamaszokat.
 
A SepsiBook megnyitóját 17 órától tartják, részt vesz Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Szonda Szabolcs, a SepsiBook programigazgatója, valamint Vida Gábor író és Mircea Dinescuköltő. Ezt követően kezdődik Berecz András Félbevágott pipafüstcímű mesekoncertje, majd a napot az írókból, zenészekből álló Klasszik Lasszó Magyar szakítós című koncertje zárja.
 
Május 27-én, pénteken délelőtt is szervezett gyerekcsoportok vesznek részt a könyvbemutatókon, interaktív programokon,közreműködik többek között a Minireactor, László Noémi, Daray Erzsébet, Somfai Anna, Péter-Brezovsky Tamás, May Szilvia, Balázs Imre József, Zalán Tibor, Mészöly Ágnes, Szőcs Margit. Neves szakemberekkel tartanak, Kor-társ: mit olvas(hat)nak ma a gyermekek? címmel, kerekasztal-beszélgetést, a Magyar Olvasástársaság támogatásával. 
 
Vida Gábor Egy dadogás története című regénye román nyelvű kiadásának bemutatója 17 órakor kezdődik, a szerzőt a magyar közönség által is jól ismert Lucian Mîndruță médiaszakember fogja kérdezni. Ezt követően a román kortárs irodalom „fenegyerekének”tartott Mircea Dinescut faggatja Adrian Lăcătuș irodalomkritikus. Az estet a jászvásári Fără Zahăr koncertje zárja, a zene és a humor összefonódásából született együttes fellépésén garantált a nevetés. 
 
Május 28-a, szombat a legkisebbeknek szóló programmal indul, a fesztivál vendége a Székelyföldön is népszerű Kerekítő Manó és J. Kovács Judit, a Kerekítő könyvcsalád szerzője, a mondókázós foglalkozás után Huzella Péter koncertje, majd Nyulász Péterovisoknak szóló foglalkozása következik. Napközben többször islesz még szó a gyermekversekről, gyermekkönyvekről. A Haláltúra vagy ördögcsapás? című beszélgetés már a mai magyar krimi lehetséges útjaira kalauzol, Sepsi László író, Mészöly Ágnesíró és Miklós Ágnes Kata irodalomtörténész részvételével. 
 
Bereményi Géza könyvbemutatója 17 órakor kezdődik, majd 18 órakor Háy Jánossal találkozhatnak az olvasók. Rendhagyó könyvbemutatója lesz a Zilahi Csaba által összeállított, Erdélyi magyaRock 1970–2010 című kötetnek, amelyen a szerző mellett fellép a Semaphore és a Mercedes Band is. 
 
Május 29-én, vasárnap az irodalom és a gasztronómia közeledését lehet tetten érni, Cserna-Szabó András és Darida Benedekbográcsos vetrecét főz túrós puliszkával, Kövi Pál Erdélyi lakomacímű könyvének receptje alapján. Mindeközben lehetőség lesz egyízutazásra az európai gasztrotörténetben és egy kóstolóra a székelyföldi édes ízekből. 
 
Különleges találkozások: merész, kísérletező és szerelmes magyarok címmel lesz közönségtalálkozó Nyáry Krisztián íróval,majd 14 órakor a Mácsafej koncertje zárja az első SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. 
 
Mindezek mellett a Köröndön és a standoknál is folyamatosan zajlanak a találkozások, könyvbemutatók, érdemes lesz kilátogatni. A teljes program elérhető a www.sepsibook.ro oldalon.
 
A SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, Kovászna Megye Tanácsa, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kónya Ádám Művelődési Házszervezi.

Szavazógép

Milyen témákkal foglalkozzunk többet?

közéleti
politikai
gazdasági
sport
kulturális
ismert emberek
bármi, csak legyen helyi
egyszerű emberek történetei/sikerei
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 293