Székely Vágta 2022 - program

2022-05-31

Három napos lovas szórakozást és igazi kikapcsolódást kínál a Székely Vágta, amely ezúttal is Kovászna megye lélegzetelállító helyszínén, az Óriáspince-tetőn kerül megrendezésre. Lesznek hagyományos programok, mint például lovasíjász és -kaszkadőr bemutató, visszatér a huszár ügyességi verseny, idei újdonságként pedig lesz Góbé Olimpia is.
 
Talán a legnagyobb változás a programban, hogy az előfutamok szombat délutánra kerülnek át, ezt előzi meg a helyi lovas csapatok hagyományőrző bemutatója. Újításként vezetik be a szervezők az úgynevezett Góbé Olimpiát, amelynek lényege, hogy a jelentkező csapatok, településüket képviselve, különböző akadályokat leküzdve nyerhetik meg az „olimpiát”. A versenyszámok között szerepel gumicsizma hajítás, szalmabála hordás talicskával vagy vízhordás két vederrel – de ez csak ízelítő a sok erőpróba közül. 
 
A Székely Vágta idén is kínál kulturális programokat: a Nemzeti Lovas Színház produkciója mellett helyet kap filmvetítés, koncert és táncshow is.
 
Nemzeti Lovas Színház: Szent László, a lovagkirály
 
Népi rockopera, amelynek célja a legendát életre hívni és történelmünk dicső pillanatait e varázslatos király történetén keresztül bemutatni. A produkció 20 lóval és 60 gyalogos szereplővel megvalósuló nagyszabású, a középkori lovagi tornák hangulatát idéző népi rockopera. A Nemzeti Lovas Színház, valamint a Székely Vágta együttes küldetése megismertetni a nézőkkel azokat a legendás történelmi hőseinket, akinek valamilyen módon kapcsolatuk volt a lóhoz. A lovas előadást Pintér Tibor rendezte, aki egyben Szent László szerepét is játsza, mellette pedig feltűnik Mohácsi Márk, Ilyés Jenifer és Papadimitriu Athina is, továbbá közreműködik a Nemzeti Lovas Színház tánckara és lovasai.
 
4 for Dance táncshow
 
A 4 for Dance 2004-ben alakult azzal a céllal, hogy az általuk nagy tiszteletben tartott magyar néptánc autentikus elemeit virtuóz ritmusjátékokkal tegyék még izgalmasabbá, és így egy önálló stílust hozzanak létre. A csapat népszerűsége azóta is töretlen, hiszen a 4 for Dance értéket közvetít, kultúrát táplál, és mindezeket a mai kor szellemében, sok humorral fűszerezi.
 
Péter Szabó Szilvia (NOX) akusztik
 
Tizenhat évesen kezdett el énekelni az Equinox amatőr együttesben. Autodidakta módon tanult énekelni, majd 2001-ben egy újonnan alakult formáció, a NOX énekesnője lett. A NOX-szal sok sikert ért el, több zenei díjat, arany- és platinalemezeket tudhat a magáénak. 2005-ben ő képviselte Magyarországot együttesével az Eurovíziós Dalfesztiválon. 2011-ben áttette a székhelyét Angliába, ahol később, amikor úgy döntött, hogy visszatér a zenei életbe, elkezdett dolgozni az első szólólemezén, amely a Revolution címet viseli, és 2013-ban jelent meg. 2013-ban hazaköltözött, és aktívan visszatért a magyar könnyűzenei életbe, szóló előadóként. 2021-ben részt vett az Álomutazó című mesemusical előadásában is. 2022-ben a NOX énekesnőjeként tér vissza, a budapesti Arénában egy koncert erejéig ugyanis újra összeáll a népszerű együttes.
 
 
Székely Vágta
2022. június 17–19.
Óriáspince-tető
 
PROGRAM
 
 
2022. június 17., péntek
 
19.00​A lovasíjász – kaland dokumentumfilm vetítés
21.30​Nyilvános főpróba: Szent László, a lovagkirály – népi rockopera a Nemzeti Lovas Színház előadásában
 
 
2022. június 18., szombat
 
11.00​Megnyitó ünnepség
12.00​Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola bemutatója
13.00​Pászka Lehel lovasíjász bemutatója
14.00​Erdélyi Lovas Kaszkadőrök bemutatója
15.00​Kassai Lovasíjász Iskola bemutatója
16.00​Huszár ügyességi verseny
18.30​Előfutamok: Székely Vágta és Góbé Futam előfutamok
20.00 ​Filmvetítés
21.30​Szent László, a lovagkirály – népi rockopera a Nemzeti Lovas Színház előadásában
 
 
2022. június 19., vasárnap
 
12.00​Góbé Olimpia: csapat ügyességi verseny.Sportkommentátorok Pittyes 2es és Gyufa, valamintGrubisics Levente    
16.30​Pályakarbantartás
17.00​Góbé Futam döntő és díjkiosztó ünnepség
17.30​Székely Vágta döntő futam és díjkiosztó ünnepség
18.30​4 for Dance táncshow
19.30​Péter Szabó Szilvia (NOX) akusztikus koncert
 
Fenntartjuk a programváltoztatás jogát!

Szavazógép

Milyen témákkal foglalkozzunk többet?

közéleti
politikai
gazdasági
sport
kulturális
ismert emberek
bármi, csak legyen helyi
egyszerű emberek történetei/sikerei
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 42