Már több mint 600 jelölés érkezett a Best of Sepsi – Sepsiszentgyörgy legjobbjai felhívásra, közölte Antal Árpád polgármester közösségi oldalán. “Mindig is tudtam, hogy közösségünkben rengeteg jószívű, kedves, segítőkész, jóindulatú ember él aki másokat is inspirál, és a mostani jelölések megerősítik bennem azt a hitet, hogy tőlük válik igazán erőssé közösségünk, érdemes ezért figyelmünkkel kiemelni, megajándékozni őket”, emelte ki Antal Árpád. Október 5-ig kilenc kategóriában lehet jelölni személyeket. Mint ismeretes a megyeszékhely önkormányzat el indította a Best of Sepsi programot és honlapot, ahol közösségi jelölés és közönségszavazás útján díjazza Sepsiszentgyörgy legjobbjait a Legek gáláján november 11-én a Tamási Áron Színházban. A titkos nevezés után egy előválogatás során kiválasztják az öt legtöbb jelölést kapó személyt minden kategóriában, közülük pedig közönségszavazás útján kerül ki majd a nyertes. A szavazás a honlapon október 12-től november másodikáig tart.