Kihirdették a Best of Sepsi első kiadásának díjazottjait

2024-02-12

A díjátadó gálára szombat este került sor Tamási Áron Színházban. Ünnepélyes keretek között, közel 400 néző jelenlétében lépett színpadra és kapott elismerést az a 45 mindennapi hős, aki a legtöbb lakossági jelölést kapta a kezdeményezés honlapján, amiért a munkája által jobbá teszi közösségünket. A közönségszavazatok alapján a Best of Sepsi első kiadásának nyertesei: Cristina Dumitrescu - a Szent György pince munkatársa (eladók, vendéglátásban dolgozók kategóriája), Rozsondai András futár (szolgáltatásokat nyújtó személyek), dr. Mild Edit bőrgyógyász (egészségügyben dolgozók), Benkő Éva hagyományőrző, a Guzsalyas Alapítvány alapítója (művészek és kreatív, kommunikációs szakemberek), Szőts Dániel Ernő zenetanár (oktatók és nevelők), Préda Csaba karateedző (sportolók és edzők), Péterfi Ágnes unitárius lelkész (egyházi elöljárók, egyházközség aktív tagjai), Buna Hunor mentős (a város biztonságáért dolgozók, vészhelyzet-kezelők), Igyártó Nándor állatmentő (aktivisták, önkéntesek, szociális munkások). A gálát megelőzően a főtéren, a #SEPSI feliraton a szervezők feltüntették a honlapra beküldött összes 2023-as jelölt, mintegy 1200 személy nevét.

Szavazógép

Milyen témákkal foglalkozzunk többet?

közéleti
politikai
gazdasági
sport
kulturális
ismert emberek
bármi, csak legyen helyi
egyszerű emberek történetei/sikerei
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 250