A Román Nemzeti Kulturális Alap támogatásával egy komplex színháznevelési projektet hozott létre az Osonó.

2017-05-15

Március és április folyamán két táborban vehetett részt az a 37 középiskolás fiatal, akik „a színház csak ürügy” gondolatiságra felépített színházi gyakorlatok és drámapedagógiai játékok által személyiségfejlesztő és önismereti műhelyfoglalkozásokon vett részt a társulat két tagja, Fazakas Misi rendező és drámatanár valamint Mucha Oszkár színész- drámatanár vezetésével. Az így létrejövő dokumentarista színházi eseményt május 13- június 11. időszakban 11 romániai településen fogja bemutatni a csapat. Mivel színházi- nevelési programról van szó, ezért az Osonóval partnerséget kötött városok középiskoláinak diákjai láthatják az előadást, majd a projekt részeként részt vehetnek az azt feldolgozó interaktív beszélgetésen és színházpedagógiai műhelyfoglalkozáson.

Szavazógép

Milyen témákkal foglalkozzunk többet?

közéleti
politikai
gazdasági
sport
kulturális
ismert emberek
bármi, csak legyen helyi
egyszerű emberek történetei/sikerei
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 250