31.940 aláírást gyűjtött az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete Kelemen Hunornak, a Szövetség államelnök-jelöltjének támogatására. A közel két hét alatt összegyűjtött, kézjegyekkel ellátott íveket csütörtökön adták le a kolozsvári ügyvezető elnökségre. Az RMDSZ háromszéki szervezetének munkatársai és önkéntesei ez alkalommal is a vállaltnál jobban teljesítettek. Országos viszonylatban 250 ezer aláírás szükséges az államelnöki választáson való részvételhez, ebből Háromszék 30 ezret vállalt. Tamás Sándor, a területi szervezet elnöke szerint azért kell magyar jelölt, mert senki más nem fogja elmondani a magyar közösség üzenetét, felhívni a figyelmet a problémáinkra. „A kisebbség és a többség viszonyának rendezését csak az tudja elérni, aki mindkét fél számára hiteles. Kelemen Hunornak szava van, befolyása a romániai politikában, a románok is tisztelik – még akkor is, ha nem szavaznának rá” – fogalmazott az elnök, aki szerint az elmúlt időszak felfokozott hangulata is igazolja, hogy szükség van a kölcsönös tiszteletre – a Respekt-re – románok és magyarok között. A centenárium után sem csitultak a viták. „Egyeseket ma is zavar a magyar felirat a községházán, a magyar iskola, a magyar temető és a magyar zászló. Védekezünk és vitatkozunk ahelyett, hogy építkeznénk. A két közösség között több bizalomra van szükség, új lendületre a román-magyar párbeszédben. Tiszteletet akarunk ebben az országban. Erről szól a novemberi választásokat megelőző kampány” – tette hozzá. (közlemény)
Hírarchívum · Helyi hírek
31.940 aláírást gyűjtött az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete Kelemen Hunornak
2019.09.20.