Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy ő személy szerint egyrészt kritikákat fogalmazott meg, hiszen az elmúlt 20 év során, amióta elkezdtek a decentralizáció kérdésével foglalkozni, többnyire csak a szép politikai nyilatkozatok születnek a mindenkori kormánypártok részéről, miközben ez idő alatt egy nagyfokú centralizáció folyik ebben az országban. Tamás emlékeztetett, széleskörű politikai többséggel a parlament 2013-ban elfogadott egy „nagyon jó” decentralizációs törvényt, amit azonban „megakasztott” az alkotmánybíróság, és a tanácskozáson azt javasolta, hogy ezt vegyék elő és az alkotmánybíróság kérésének megfelelően szétszedve, ágazatonként külön törvényként fogadtassák el. Azt is megjegyezte, hogy Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettes, aki ezzel a kérdéssel foglalkozik, egy nagyon jó szakember, de egyedül ő nem elég ehhez, hanem meg kell nyitni a politikai akaratot is a miniszterelnök és a pártelnök szintjén.
Hírarchívum · Helyi hírek
A decentralizációs folyamat elindítását szorgalmazták a háromszéki önkormányzati vezetők a Megyei Tanácsok Szövetségének keddi ülésén Bukarestben, amelyen részt vett Sorin Grindeanu miniszterelnök is.
2017.05.25.