Atlétika
A megyeszékhelyi Gáll Lajos Futókör a megszokottól eltérően idén nem szombaton, hanem vasárnap, azaz december 7-én szervezi meg óvodások, kisiskolások számára a hagyományos és nagyon népszerű év végi versenyét, a Mikulás-futást. A 24. Mikulás-futás helyszíne a megszokott, azaz a Bod Péter Megyei Könyvtár előtti útszakasz, és az első rajt várhatóan 10 órakor lesz. Iratkozni a verseny napján a helyszínen lehet 9 órától, a nevezési díj 5 lej. A korcsoportok: óvodások, 0–I–II. és III–IV. osztályosok, persze külön a fiúk, külön a lányok.
Forma-1
Az FIA Autos szervezet szerdán megszavazta a 2015-ös versenynaptárat, amelyben a korábbi változattal ellentétben nem húsz, hanem 21 verseny szerepel: a Spanyol Nagydíj előtti héten visszatér a mezőny Dél-Koreába. Az ázsiai futam még nem hivatalos. Az FIA emellett hivatalossá tette, hogy törlik az utolsó futam pontjainak megkétszerezését, és nem lesz álló rajt a biztonsági autós időszak után. Az viszont változik, hogy a Safety Car nem várja meg, amíg a lekörözöttek a körük visszakapása után felzárkóznak a mezőny végére, hanem amint az utolsó lekörözött is megelőzi, a boxba hajt, s újraindul a verseny.
Labdarúgás
Szokatlan módját választotta klubja, a brazil másodosztályú Mogi Mirim Esporte értékesítésének Rivaldo. Az 1999-ben aranylabdás, 2002-ben világbajnok, 2003-ban BL-győztes brazil exfocista internetes közösségi oldalakon, az Instagramon és a Twitteren jelentette be, hogy vevőt keres a tulajdonában álló csapatra. Kénytelen voltam meghozni a döntést. Tudom, hogy azt ígértem, a csapatot az első osztályba juttatom, ezért úgy keresek befektetőt, hogy mellette én is a klubnál maradok - írta a brazil legenda a klub internetes oldalán. Rivaldo 1992-ben igazolt a Sao Pauló-i Mogi Mirimhez. Világsztárrá a Barcelonában vált, amellyel kétszer lett bajnok, egyszer Király Kupát és Európai Szuperkupát nyert. 2002-ben, harmincévesen a Milanba szerződött, amellyel Bajnokok Ligáját, Olasz Kupát és Európai Szuperkupát nyert. Utolsó hivatásos meccsét szintén a Mogi Mirimben játszotta tavaly márciusban.
A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Galatasaray helyi lapértesülés szerint szerződtetni kívánja az Arsenal-legendát, Thierry Henryt. Az „ágyúsok” történetének legeredményesebb játékosa bejelentette, hogy négy és fél év után távozik a New York Red Bullstól. A francia élvonalban szereplő Monaco és a Paris Saint-Germain is érdeklődik a támadó iránt, de a Fanatik újság szerint a Galatasaray megpróbálja elorozni előlük a klasszist. A 19-szeres török bajnok korábban sem riadt meg, ha a nagy nevekről volt szó, elég csak Wesley Sneijder vagy Didier Drogba szerződtetésére gondolni, most pedig újabb sztárt szeretne magához csábítani. Ugyanakkor a 37 éves Henry még nem döntött a folytatásról, hogy egyáltalán pályára szeretne-e lépni a továbbiakban.
Sílövészet
Szerdán a férfiak 20 km-es versenyével megkezdődött a sílövők egyéni világkupa-sorozata is a svédországi Östersundban. A győzelmet a norvég Emil Svendsen szerezte meg, az ukrán Szerhij Szemenyov és a cseh Michal Slesinger előtt. A norvég versenyző mind a húsz lövését hibátlanul teljesítette, s így csak az első sorozat után nem állt az élen, akkor honfitársa, Johannes Thingnes még meg tudta előzni. Végül több mint egy perccel előzte meg ukrán és kettővel cseh vetélytársát, akik egy-egy büntetőpercet kaptak lőhibáik miatt. Az összetett világkupa címvédője és a szám olimpiai bajnoka, a francia Martin Fourcade már az első lövészetét négy hibával zárta, majd később még kettőt hozzátett, s összességében több mint tíz perces hátránnyal ért célba, így még a pontszerzők közé sem tudott feliratkozni.