A 13. kiírásához érkezett sporteseményt idén augusztus 7 és 10. között szervezik meg. Az előzetes bejelentkezések alapján 21 csapat részvételére számítanak, ezek közül 8 kontinentális, 8 klubcsapat és 5 válogatott. Ebben az évben a díjak összértéke 12.000 euró. A résztvevők holnap (kedden) érkeznek Sepsiszentgyörgyre, szerdán délután lesz a csapatbemutató, valamint a város utcáin az 5,3 kilométeres prológ, majd augusztus 8-án kerül sor a 197,3 kilométeres háromszéki szakaszra. A sportesemény összköltségvetése mintegy 65 ezer euró, a sepsiszentgyörgyi és a háromszéki önkormányzatok a társszervező Sepsi-SIC sportklubon keresztül több mint 90 ezer lejjel járulnak hozzá.
Hírarchívum · Helyi hírek
A héten Sepsiszentgyörgyön rajtol Székelyföld Kerékpáros Körversenye
2019.08.05.