Labdarúgás
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi vizsgálatot indított több csapat ellen is, köztük a magyar válogatott csoportellenfelei, Észak-Írország valamint Románia ellen. A horvátok sem úszták meg a horogkeresztes incidenst. Az UEFA közleményében az áll, hogy az északírek ellen tiltott tárgyak, például tűzijáték használata és bedobálása, míg a románok ellen meg nem engedett zászlók kirakása miatt indít eljárást. A magyar labdarúgó-válogatott mindkét csapat ellen játszik még a selejtezőben. Szeptember 4-én a románokat fogadja, 7-én az északírek otthonában lép pályára. A szövetség a horvátok ellen is eljárást indított, ugyanis a Horvátország–Olaszország Eb-selejtező előtt a gyepbe horogkeresztre hasonlító jel volt beleégetve. A hazaiak az eset után azt mondták, hogy szabotázs történt. Bosznia-Hercegovina sem biztos, hogy megússza, ellene tiltott tárgyak és rasszista magatartás miatt indít fegyelmit az UEFA – olvasható a nemzetisport.hu-n.
A korábbi sajtóhíreknek megfelelő Sinisa Mihajlovic lett az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője. A klub kedden jelentette be, hogy menesztette posztjáról Filippo Inzaghit, s a helyére a szerb szakembert nevezte ki. Előbbi trénert már hetekkel ezelőtt "el akarták távolítani", de nem tudtak közös megegyezésre jutni, ezért most kirúgták. A 46 éves Mihaljovic játékosként Olaszországban a Romában, a Sampdoriában, a Lazióban és a Milan városi riválisánál, az Internazionalnénál játszott. Edzőként legutóbb a Sampdoria együttesét irányította.
Tenisz
Nem akar honfitársához, Boris Beckerhez hasonlóan edzősködni a németek legendás teniszezője, Steffi Graf, mert nincs rá ideje. Bizonyára izgalmas feladat edzőnek lenni, segíteni egy játékost a fejlődésben. De ez a munka teljes embert kíván. Nekem erre nincs időm, az én életemet kitölti az anyaság – mondta egy interjúban a 46 éves Graf, akinek két gyermeke született a nyolcszoros Grand Slam-győztes Andre Agassitól. A szintén 22 Grand Slam-diadalt jegyző Graf azt is kizárta, hogy visszatérjen a pályára. Már 16 évvel ezelőtt befejeztem a pályafutásomat, és biztosan nincs visszatérés. Az én életemet a családom és az alapítványom határozza meg, és jól van ez így – fogalmazott Steffi Graf. A karrierjét 1999-ben befejező sztár rekordot jelentő 377 hétig vezette a világranglistát.
Európai játékok
A magyar Barka Emese kedden egész nap kiválóan birkózva aranyérmet nyert a nők 58 kilogrammos súlycsoportjában a Bakuban zajló Európa Játékokon. A döntőben fontos volt kontrollálnom az ellenfelet, s bár sajnos nem sikerült befejeznem a támadásaimat, ezzel együtt győztem. Ugyanakkor van még javítanivalóm a technikámon - mondta Barka, aki már a negyedik magyar aranyérmet nyerte, ugyanis korábban győzött Kozák Danuta 500 méteren, a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel alkotta férfi kajaknégyes pedig 1000 méteren, míg a kajakos Dudás Miklós 200 méteren lett első. A magyar küldöttség így már hat aranyéremnél jár, hétfőn a Szabó Gabriella, Kozák, Kárász, Vad összeállítású női kajaknégyes 500 méteren, a Kammerer, Szalai férfi kajakpáros pedig 1000-en győzött, míg a birkózók között Sastin Marianna a 60 kilogrammos súlycsoportban nem talált legyőzőre.
Hírarchívum · Sport
A korábbi sajtóhíreknek megfelelő Sinisa Mihajlovic lett az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője.
2015.06.17.