„Augusztus 20-a a magyarság egyik legszebb és legfontosabb ünnepe. Államalapító királyunkra, Szent Istvánra emlékezünk, és arra az ezeréves örökségre, amely generációkon át tovább élteti nemzetünket. A háromszéki őrtüzek egyszerre lobbannak fel Kovászna megye településeinek legmagasabb pontjain, újra megerősítve: szívünk és akaratunk a Kárpát-medence magyarságával együtt dobban”, fogalmazott Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke. Hozzátette: ez a láng nem csupán a múlt dicsőségét idézi fel, hanem üzen a jövőnek is, hogy bár a történelem viharai és a földrajzi határok próbára tettek minket, összetartozásunk ereje mindennél erősebb. „Ma, amikor a világban sokszor a megosztottság és a bizonytalanság kerekedik felül, különösen fontos, hogy közösen őrizzük értékeinket, nyelvünket, kultúránkat”, hanhgsúlyozta Tamás Sándor. Az őrtűzgyújtás mellett Sepsiszentgyörgyön 18 órától ünnepi misét és kenyérszentelést tartanak a Szent József-templomban, Baróton szintén 18 órától pedig kenyérszenteléssel egybekötött Szent István-napi ünnepség lesz a millenniumi emlékmű közelében, a Kisboldogasszony utcai parkban.
Hírarchívum · Helyi hírek
A magyar államalapítás ünnepén Háromszék 24 településén egyszerre lobbannak fel az őrtüzek augusztus 20-án, szerda este 9 órakor
2025.08.18.