Kosárlabda
A megyeszékhelyi Sepsi-SIC ezüstéremmel zárta a 2014–2015-ös női kosárlabda-bajnokságot, miután vasárnap este 65–72 arányban veszített a bajnoki címvédő Târgovişte ellen a finálé mindent eldöntő ötödik meccsén. Elmaradt a duplázás, ám öröm az ürömben, hogy a zöld-fehérek a bajnoki ezüst mellett a megnyert Román Kupával büszkélkedhetnek. Így is szép volt, lányok! Csordulásig megtelt a sepsiszentgyörgyi sportcsarnok a női kosárlabda Nemzeti Liga fináléjának utolsó mérkőzésére, ugyanis rengetegen kíváncsiak voltak arra, hogy a pontvadászat két legjobb csapata közül melyik emeli magasba a végső győzelemért járó serleget, és kinek a nyakába kerül a bajnoki arany. Mi bíztunk lányainkban, ám sajnos, negyvenpercnyi játék után nem mi, hanem a târgoviştéi csapat örvendhetett a sikernek. Végszóként még annyit, hogy mindkét együttes kihasználta a hazai pálya előnyét, és megnyert két-két meccset, a vendégek viszont morális fölénnyel érkeztek hozzánk, hiszen ők diadalmaskodtak a párharc legutóbbi mérkőzésein. – Büszke vagyok a lányokra, a csapatra, hiszen remek eredményt értünk el. Talán a döntő harmadik meccsén csúszott ki a kezünkből a párharc, és talán piszkosabb, pimaszabb kosárlabdát kellett volna játszanunk a mi megszokott tiszta játékunk helyett. Közel voltunk a végső sikerhez, de még így is elégedettek vagyunk a teljesítménnyel – nyilatkozta a mérkőzés után Zorán Mikes, a zöld-fehérek edzője.
Futsal
Annak ellenére, hogy a céhes városbéli KSE nem jutott be az élvonalbeli futsalbajnokság rájátszásába, számára még nem ért véget a 2014–2015-ös szezon, hiszen Dobozi Levente tanítványai még érdekeltek a Román Kupában, ahol ma 17 órától Resicabánya vendégeként próbálják meg kiharcolni a legjobb négy közé jutást. A két csapat ebben az idényben kétszer találkozott egymással, s mindkét együttes, kihasználva a hazai pálya előnyét, megnyerve egy-egy meccset. – Nyerni akarunk Resicabányán, hiszen ott szeretnénk lenni a legjobb négy között. Nagy lehetőség kapujában állunk, és nagyon fontos számunkra ez a mérkőzés. Szombat Lajos kivételével mindenki egészséges a KSE keretéből, s hétfőn délelőtt dől el, hogy őt visszük-e vagy sem magunkkal. Nehéz meccsre számítunk, hiszen újonc csapatként a resicabányaiak is azon lesznek, hogy bejussanak a Final Fourba – nyilatkozta érdeklődésünkre Csulak Attila, a kézdivásárhelyi együttes másodedzője. Semmi kétség afelől, hogy mindkét csapat komolyan veszi a délutáni összecsapást, hiszen egy esetleges győzelemmel és továbbjutással megmenthetik a kissé gyengébbre sikeredett 2014–2015-ös szezont.
Labdarúgás
Győzelmet tért haza Karácsonkőről a Sepsi OSK, amely a harmadosztályos labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának pénteki játéknapján 3–0-ra diadalmaskodott a Ceahlaul II. ellen. A sepsiszentgyörgyiek semmit sem bíztak a véletlenre az idegenbeli mérkőzésen, teljes egészében uralták a meccset, betalálni azonban csak a második félidő derekán tudtak. A 60. percben Fülöp jutotta vezetéshez a piros-fehéreket, majd ugyancsak ő emelte kettőre a találatok számát a 75. percben. Tíz perccel a vége előtt Răduţoiu is betalált, és azzal a beállította végeredményt. A Sepsi OSK legközelebb szombaton 17 órától lép pályára, ellenfele pedig az a Paşcani lesz, amelyet idegenben már sikerült felülmúlni az őszi idényben.
Forma-1
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma–1-es Bahreini Nagydíjat. A 30 éves versenyző pályafutása 36., idei harmadik futamgyőzelmét ünnepelte Szahírban, s ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben. Hamilton mögött Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája végzett a második helyen, a harmadik pedig a német Nico Rosberg, Hamilton csapattársa lett. A vb május 10-én Spanyolországban folytatódik.