Kézilabda
A megyeszékhelyi Sepsi-SIC ma 17 órától a listavezető Slatina ellen lép pályára a Szabó Kati Sportcsarnokban a női A-osztályos kézilabda-bajnokság 24. fordulójában. A 10 ponttal tizedik helyen álló szentgyörgyiek az előző fordulóban a Nagybányai Minaur vendégeként szenvedtek 47–20 arányú vereséget, a 48 ponttal éllovas Olt megyeiek viszont otthon nyertek 39–19-re a Brassói Național ellen. A SIC és a Slatina legutóbb januárban, a bajnokság 11. fordulójában találkozott egymással, amikor a feljutásra pályázó csapat győzött 33–19-re. – Egy feljutó csapat ellen az utolsó előttinek nem sok reménye és esélye lehet, de igyekszünk egy jót játszani, megnehezíteni az ellenfél dolgát, nem akarjuk könnyen adni a három pontot – mondta Vida Attila edző. A zöld-fehérek ebben az idényben utoljára játszanak hazai közönség előtt, s vasárnap lesz még egy mérkőzésük Nagyváradon, az utolsó fordulóban pedig szabadnaposak.

Autósport
Pénteken és szombaton Kolozsvár környékén rendezik meg a Transilvania Rali idei kiírását, a 2017-es román ralibajnokság második fordulóját. A viadal rajtjánál ott lesz a sepsiszentgyörgyi Szabó Csongor is, aki úgy véli, nehéz verseny előtt áll ő és kolozsvári navigátora, Rareş Fetean. Mint ismeretes, a Suzuki Swift Sporttal versenyző kettős a 9-es osztály éllovasaként várja a kincses városbeli futamot. – Nehéz hétvége elé nézünk. Amíg Brassóban csak 100 kilométernyi gyorsasági szakaszunk volt, most 160 km-t kell megtennünk versenytempóban, a kolozsvári rali mindig is kemény volt. Továbbá érdekes és változékony időjárást jósoltak a viadal idejére, de mindezek ellenére mi a győzelemre hajtunk géposztályunkban – jelentette ki Szabó, aki tavaly második lett a Transilvania Ralin.

Labdarúgás
A Juventus Gonzalo Higuaín duplájával 2-0-ra nyert a Monaco otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerdai első felvonásán, így óriási lépést tett a fináléba jutás felé. A Juve könnyedén hozta le kapott gól nélkül az összecsapást, s immáron több mint 600 perce nem vették be a kapuját a legrangosabb európai kupasorozatban. Az Ajax labdarúgócsapata hazai pályán 4-1-re legyőzte a Lyont az Európa Liga elődöntőjének első mérkőzésén. Érdekesség, hogy a holland csapat legutóbb 1995-ben szerzett négy gólt egy európai kupa elődöntőjében, akkor Louis van Gaal legendás tanítványai 5-2-re ütötték ki a Bayern Münchent. A találkozót azért nem a megszokott csütörtöki játéknapon rendezték, mert ma Hollandiában nemzeti ünnep, az Emlékezés Napja lesz.

Tenisz
Ha addig nem szerez elég világranglista-pontot az automatikus induláshoz, június 20-án döntenek arról, rajthoz állhat-e a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon Marija Sarapova. „Régi és jól bevált módszereink vannak arra, hogy ki kapja meg a szabadkártyákat, és az idén sem térünk el ettől. Először is meg kell várnunk, hogy Marija egyáltalán igényelni fog-e. Ha igen, akkor június huszadikán döntünk a kérésről” – nyilatkozta Philip Brook, a tornának helyet adó All England Club elnöke. Az orosz játékos a múlt héten tért vissza 15 hónapos doppingeltiltásából, és rögtön az elődöntőig jutott a stuttgarti salakpályás versenyen, így a 262. helyen tért vissza a világranglistára. Az ötszörös Grand Slam-bajnok Sarapova 2004-ben nyerte meg a wimbledoni bajnokságot, az volt pályafutása első GS-címe. Roland Garros-szabadkártyájáról május 16-án döntenek. Sarapova azt a tornát kétszer nyerte