Vizes vb
Az olimpiai bajnok kínai Csen Ruo-lin, Liu Huj-hszia duó megvédte címét női szinkrontoronyugrásban a kazanyi vizes világbajnokság hétfői versenynapján. A páros előbbi tagja sorozatban ötödik vb-címét gyűjtötte be ebben a számban. A bronzérmet Kim Un Hjang, Szong Nam Hjang észak-koreai páros szerezte meg és ezzel történelmet írt, ugyanis hazája első medálját nyerte a vizes világbajnokságok történetében. A kínai Hszie Sze-ji nyerte meg a műugrók férfi 1 méteres versenyét. A 19 éves versenyző sikerével ebben a számban sorozatban ötödször született kínai aranyérem. Az orosz együttes nyerte a szinkronúszók technikai csapatversenyét. Az orosz válogatott sorozatban ötödik világbajnoki címet szerezte ebben a számban. A második helyen a kínai, a harmadikon pedig a japán csapat végzett.
Forma-1
A négy nap alatt 186 ezer néző látogatott ki a Hungaroringre a 30. Forma-1-es Magyar Nagydíjra, amely Gyulay Zsolt, a létesítményt üzemeltető cég elnök-vezérigazgatója szerint a vártnál is jobban sikerült. A Hungaroring Sport Zrt. vezetője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában azt mondta, tavaly sportszakmai szempontból a szezon legjobb futama volt a mogyoródi, de idén azt is sikerült felülmúlni. Az F1-nek éppen ilyen elképesztően izgalmas hétvégékre van szüksége, hogy ne lehessen azt mondani, a száguldó cirkusz válságban van - jelentette ki Gyulay Zsolt, aki a nézőszámról azt mondta, a tavalyihoz képest 10 százalékos növekedést tapasztaltak, az időjárással pedig szerencséjük volt, mert a péntek-szombati hőség vasárnapra jelentősen enyhült.
Labdarúgás
Újra a BATE Boriszovot kell legyőznie a magyar bajnoknak ahhoz, hogy bejusson a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik fordulójába: a Videoton kedden fogadja fehérorosz riválisát, amely tavaly ugyanebben a szakaszban a Debrecent búcsúztatta. A székesfehérvári együttes a második körben a walesi TNS-t ejtette ki 2-1-es összesítéssel. A BATE az előző fordulóban az ír Dundalkot verte otthon 2-1-re, majd az idegenben játszott gól nélküli döntetlennel harcolta ki a harmadik körbe kerülést. Ha a Videotonnak sikerül kiejtenie a boriszovi csapatot, akkor a következő körben már a főtáblára jutásért futballozhat a BL-ben. Ha a BATE kerül ki győztesen a párharcból, akkor a fehérváriak az Európa Liga selejtezőjének 4. fordulójában folytatják, ahol ugyancsak a csoportkörbe kerülésért vívnak majd párharcot. A mai mérkőzés 21.30 órakor kezdődik, a visszavágót jövő szerdán rendezik. A Bukaresti Steaua holnap játszik, ellenfele a szerb Partizan Belgrad.
Kerékpározás
Egy nappal a Tour de France megnyerése után nem zárta ki annak lehetőségét Chris Froome, hogy indul az év harmadik, utolsó háromhetes országúti kerékpáros körversenyén, az augusztus 22-én rajtoló Vuelta a Espanán. Kicsit korai még, hogy százszázalékosan kijelentsem, de ott van a lehetőségek között. Hatalmas kihívás lenne megpróbálni egymás után két nagy körversenyt nyerni, de tény, ott motoszkál a fejemben – mondta a 30 éves versenyző, aki ugyanakkor jelezte: most jólesik neki a kikapcsolódás, és felettébb élvezi, hogy több hónap után ismét baconös szendvicset reggelizhetett. Froome, akinek első brit kerekesként sikerült másodszor is győznie a Touron, az elmúlt években jól szerepelt a spanyolországi viadalon, de nyerni nem tudott, ugyanis 2011-ben és tavaly másodikként, míg 2012-ben negyedikként zárt.