Labdarúgás
Idegenben játszik a Zágoni FC és Sepsiszentgyörgyre látogat az éllovas Miroslava a harmadosztályos futballbajnokság 12. fordulójában. Az orbaiszéki alakulat a hatodik helyezett, a 15 pontos Románvásár otthonában lép pályára, s megpróbálja begyűjteni idei negyedik győzelmét. Mindkét csapat vereséggel melegített a holnapi találkozóra, hiszen a zágoniak hazai környezetben kaptak ki 2–1-re a Paşcani-tól, míg a Neamţ megyeiek a Bákói Aerostar otthonában szenvedtek 4–2-es vereséget. Valamivel nehezebb feladat előtt áll a Sepsi OSK, amely szombaton 14 órától a listavezető Miroslavát fogadja. A vendégek az eddigi négy kiszállásukból hármat megnyertek, míg a szentgyörgyiek az öt hazai meccsükön két győzelem, egy döntetlen mellett két vereséget is elkönyvelhettek. A két együttes támadása teljesen megegyezik, hiszen játékosaik 14–14 találatot szereztek, védekezésben a moldvai csapat van előnyben, hiszen csak hat gólt kapott, míg a szentgyörgyiek hetet. Ellenben, ha az alakulatok formáját nézzük, kiderül, hogy a Miroslava helyzete jobb: megnyerte a legutóbbi öt meccsét, míg az OSK mérlege három siker és két vereség. A 12. szakasz programja (14 óra): ma Paşcani–Sporting Lieşti; szombaton Pojorâta–Rădăuţi, Romanvásár–Zágoni FC, FK Csíkszereda–Bákói Aerostar, Sepsi OSK–Miroslava, a Ceahlăul II. és a Târgu Neamţ áll.
Kosárlabda
Szombaton hazai környezetben a Szatmárnémeti VSK fogadja a Sepsi-SIC, a női kosárlabda Nemzeti Liga 11. fordulójában. A mérkőzés 18 órakor kezdődik a Szabó Kati Sportcsarnokban. A háromszékiek eddigi mérlege nyolc győzelem és két vereség. A további mérkőzések: Nagyvárad–Marosvásárhely, Brassói Olimpia–Temesvár, Gyulafehérvár–Rapid, Alexandria–Craiova. Két meccset már lejátszottak ebben a körben: Aradi ICIM–Galaci Phoenix 82–64, Kolozsvári U–Targoviste 57–97.
Labdarúgás
Románia és Magyarország is az év egyik legfontosabb labdarúgó-Európa-bajnoki selejtezőmérkőzését játssza ma este hazai környezetben, mert ha korábban még kevesen is gondolták volna, de előbbiek ellenfele, az északír-válogatott esélytelenből az első számú favorittá lépett elő, miközben Dárdai Pál csapata egy finnek elleni sikerrel már kedvező helyzetből várhatná a tavaszi folytatást. A pénteki Románia–Észak-Írország mérkőzést 21.45 órától a TVR 1 közvetíti élőben a bukaresti Național Arénából. A magyarok Finnország elleni meccsét szintén 21.45 órától az M1 és a DigiSport 1 közvetíti.
Guus Hiddink lemond szövetségi kapitánya posztjáról, ha csapata vasárnap kikap Európa-bajnoki selejtezőn a lettektől. A világbajnoki bronzérmes együttes öt mérkőzést játszott eddig Hiddink vezetésével, és ezek közül négyet elvesztett. A legutóbbi kudarc szerdán érte az Oranjét, amely ezúttal Amszterdamban maradt alul 3-2-re Mexikóval szemben, barátságos mérkőzésen. A helyi média nem kímélte a gyenge teljesítményt nyújtó válogatottat, amely szerinte "teljes káosz". Tovább halványul a csillogás. Öt meccs, négy vereség, ez mindent elmond Hiddink és a játékosok kapcsolatáról - írta az Algemeen Dagblad. Az Eb-selejtezős sorozatban eddig egy győzelemmel és két vereséggel álló hollandok vasárnap fogadják a letteket. Ha kikapunk Lettországtól, lemondok. Ez logikus - erősítette meg múlt heti kijelentését a 68 éves Hiddink.
Tenisz
A korábbi világelső Roger Federer rendkívül könnyedén 6:0, 6:1-re nyert a brit Andy Murray ellen, így százszázalékos teljesítménnyel jutott a londoni tenisz ATP-világbajnokság elődöntőjébe. A 17-szeres Grand Slam-győztes svájci klasszisnak mindössze 24 percre volt szüksége ahhoz, hogy vesztett játék nélkül megnyerje az első szettet, amire korábban még nem volt példa a két játékos közös történetében, az ezt megelőző egymás elleni 22 mérkőzésükön. Azzal, hogy Federeré lett az első játszma, minden jelentős kérdés eldőlt, ugyanis Murray csak kétszettes győzelem esetén jutott volna a legjobb négy közé. A második játszmában sem találta játékát a teljesen motiválatlan Murray, így a bázeli klasszis sima győzelmet aratott és 12-11-re átvette a vezetést kettejük örökmérlegében. A hatszoros győztes Federer 13. fellépésén 12. alkalommal jutott a legjobb négy közé a szezonzáró ATP-világbajnokságon, ezzel beállította Ivan Lendl ide vonatkozó rekordját.