Futsal
A futsalbajnokság 7. fordulójában a KSE a bajnoki címvédő Déva otthonába lépett pályára, míg a Sepsi FC Călărași együttesét fogadta. A kézdivásárhelyiek 7-0-ra kaptak ki pénteken, míg a zöld-fehérek négygólos diadalnak örülhettek szombaton. Helyzetekben nem volt hiány a Szabó Kati Sportcsarnokban, s az 5. percben Rivera győzte le a călăraşi-i kapust, majd négy perccel később Pânzaru növelte a házigazdák előnyét. A szünet előtt újra Rivera talált be: lövéséből a labda kétszer a kapufába ütköző majd a gólvonal mögül pattant vissza a mezőnyben, de a játékvezető megadta a találatot, ez pedig a vendégek elégedetlenségét váltotta ki. A térfélcsert követően Pânzaru a 24. percben zárta le 4-0-ra az eredményjelző táblát, s ezután már csak helyzetek adódtak, gól nem.
Kosárlabda
A női kosárlabda Nemzeti Liga örödik fordulójában a Sepsi-SIC hazai környezetben fogadta és 30 pontos különbséggel győzte le az Alexandria együttesét. A rangadó szorosan indult, az első negyedben Alexandria még bírta tartani az iramot a zöld-fehérekkel. A második negyedben azonban kezdett érződni a házigazdák fölénye, Murphy és Pașcalău uralták a palánk alatti területet és egymás után szerezték a pontokat. A szünet után, főleg az utolsó tíz percben folytatódott a hazaiak kosárgyártása, a vendégek pedig nem találták az ellenszert a SIC mesteri támadásaira és védekezésére. A vége 83-53 lett a szentgyörgyiek javára, s ezzel a diadallal a Sepsi-SIC pedig a pontvadászat tabellájának második helyét foglalja le. A mérkőzés legjobbja Murphy volt, aki 25 ponttal, öt lepattanóval és két gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez. A túloldalon a 15 pontig jutó Miteva jeleskedett. A következő fordulóban, azaz szerdán a Sepsi–SIC Galacon játszik bajnokit.
Labdarúgás
Egy győzelem és egy döntetlen. Ez a háromszéki csapatok mérlege a labdarúgó III. liga nyolcadik fordulójában. Pénteken a Sepsi OSK a Paşcani otthonában vendégeskedett, ahol Şaim 46. percben szerzett góljával 1–0-ra diadalmaskodott. Szombaton a Zágoni FC is idegenben lépett pályára, s hiába vezetett egy góllal az első félidő után, a házigazda Rădăuţi-nak a véghajrában sikerült egyenlítenie és pontot mentenie. A kör rangadóját Csíkszeredában játszották, ahol a helyi FK minimális különbséggel maradt alul a Miroslavával szemben. Az eredmények: Ceahlăul II.–Târgu Neamţ 1–3, Paşcani–Sepsi OSK 0–1, Papolci FC–Sporting Lieşti 0–7, Rădăuţi–Zágoni FC 1–1, Pojorâta–Bákói Aerostar 3–0, FK Csíkszereda–Miroslava 1–2, a Románvásári Petrotub állt.
Alpesi sí
Focizás közben Achilles-ín-szakadást szenvedett Aksel Lund Svindal, a norvégok sztársíelője, aki valószínűleg az egész alpesi szezont kihagyja. Az olimpiai és világbajnok, kétszeres összetett világkupa-győztes Svindal a norvég csapat edzését követő játék során sérült meg az ausztriai Söldenben, és még vasárnap megműtötték. Ez egy nagyon súlyos sérülés egy rendkívül rossz időpontban. Mást nem tudok most tenni, mint hogy pozitív maradok és előre nézek – írta Facebook-oldalán a 31 éves versenyző. A vk-szezon egy hét múlva rajtol Söldenben, az alpesi világbajnokságot pedig februárban rendezik az Egyesült Államokban.
MotoGP
Győzelemmel ünnepelte pályafutása 250. MotoGP-futamát Valentino Rossi, aki a gyorsaságimotoros-világbajnokság Ausztrál Nagydíján 108. sikerét aratta. A kilencszeres vb-győztes, 35 éves olasz pilóta ezzel nagy lépést tett a géposztály második helyének megszerzése felé. Az összetettben éllovas, s újabb világbajnoki címét már a múlt héten bebiztosító Marc Marquez tíz körrel a vége előtt még vezetett, de bukott, s feladta a futamot.