A sepsiszentgyörgyi önkormányzat támogatná a gazdákat villanypásztorok beszerzésében, közölte közösségi oldalán Antal Árpád polgármester. A városvezető aláhúzta, elfogadhatatlannak tartja, hogy a nagyvadak egyre gyakrabban veszélyeztetik a székelyföldi emberek életét, javait, sokan félelemben élnek, rettegnek kimenni a kertjükbe, állataikhoz, gyümölcsösükbe, nem mernek kirándulni, az erdőben sétálni, és már Sepsiszentgyörgyön is egyre több a medveriasztás. “Állatbarátként, medveszeretőként mondom ezeket: lehet itt kiváltó okokról beszélni, naphosszat elemezni a kialakult helyzetet, de amikor az emberi élet veszélybe kerül, mindennél határozottabban és gyorsabban lépni, cselekedeni kell!”, emelte ki a városvezető. Éppen ezért, tette hozzá, az RMDSZ olyan törvénytervezetet dolgozott ki és nyújtott be, amely lehetővé teszi, hogy a településekre bejáró és az emberre veszélyes egyedeket el lehessen távolítani. “Javaslatainkat szaktanulmányokra alapoztuk, amelyek egyhangúan mutatják azt, hogy az országban egyre több medve él, és ennek következménye az, amit mindannyian tapasztalunk: egyre több a támadás és nagyobb a károk száma is”, hangsúlyozta Antal, aki szerint ez vészhelyzeti megoldás. A továbbiakban az önkormányzat hamarosan olyan programot indít el, amellyel támogatják a gazdákat villanypásztorok beszerzésében, tette hozzá.
Hírarchívum · Helyi hírek
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat támogatná a gazdákat villanypásztorok beszerzésében
2023.10.12.