Egy erre vonatkozó határozatot tegnapi soros ülésén fogadott el a helyi tanács. „Egy régi álmunk, hogy a Stadion utcai sportbázis végre a helyére, vagyis a város tulajdonába kerüljön”, jelentette ki Antal Árpád polgármester a határozat előterjesztésekor. Elmondta, hogy nyolc éve folyamatosan próbálják visszaszerezni a városnak az 1050 férőhelyes Szabó Kati sportcsarnokot-, a sportszállót, illetve foci és atlétika pályákat magába foglaló bázist, hiszen mindezt a szentgyörgyiek építették. Elmondta, kedden tárgyalt Elisabeta Lipa sportminiszterrel is erről a kérdésről, majd reményét fejezte ki, hogy nem fognak keresztbe tenni azok, akiknek nem érdekük a sepsiszentgyörgyi sportéletnek a támogatása. Liviu Comăneci liberális tanácsos szerint, ha a bázis átkerülne a városhoz, akkor elveszne az állam által biztosított finanszírozás, ellenben a polgármester azon meggyőződésének adott hangot, hogy a város jobb gazdája lenne a létesítménynek. Leszögezte, a focipályánál eddig is Diószegi László és az önkormányzat fedezte a befektetéseket, de az sincs rendben, hogy az országos élvonalban lévő helyi csapatoknak fizetniük kell, hogy használhassák a helyi közösség által épített sportcsarnokot. A határozatot egy hosszabb vita után végül a testület három ellenszavazattal és egy tartózkodással elfogadta.
Hírarchívum · Helyi hírek
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat újabb lépéseket tesz annak érdekében, hogy a város tulajdonába kerüljön a Municípiumi Sportklub által adminisztrált sportbázis.
2016.11.25.