Forma-1
A Williams után a Sauber is bemutatta új, 2017-es autóját. A modell a Sauber C36-Ferrari nevet kapta, a kék-fehér festésű autókra pedig felkerült a 25-ös szám – ez jelképezi, hogy az istálló jubileumi 25. éve van a Forma–1-ben. A svéd Marcus Ericsson a 9-es, míg a német Pascal Wehrlein a 94-es rajtszámmal vág neki a 2017-es szezonnak.

Toto Wolff, az F1-es Mercedes-istálló csapatfőnöke, valamint Niki Lauda is meghosszabbította szerződését a gárdával. Az új megállapodás értelmében mindkét szakember 2020-ig lesz a Mercedesnél. Wolff és Lauda a hírek szerint azért épp 2020-ig hosszabbított, mert eddig érvényes a Forma-1-es istállók és az FIA megállapodása a Forma-1 kereskedelmi jogainak birtokosával. Niki Lauda 2012-ben csatlakozott a Mercedes-istállóhoz, amelynek résztulajdonosává vált (10 százalék az övé), valamint elnökségi tag lett, míg Toto Wolff 2013-ban érkezett a csapathoz, neki 30 százalékos tulajdonosi részesedése van.
Labdarúgás
Folytatódnak a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek küzdelmei, kedden az Atlético Madrid a Bayer Leverkusen otthonába látogat. A két együttes többször találkozott az elmúlt években, az Atlético és a Leverkusen is elkönyvelhetett egy győzelmet, két alkalommal azonban nem bírtak egymással a csapatok, 1-1-es döntetlennel vonultak öltözőbe. Roger Schmidt vezetőedző nem számíthat a BayArenában Hakan Calhanoglu és Jonathan Glao Tah játékára, ami nem tűnik akkora érvágásnak a gyógyszergyáriak számára. Diego Simeonénak azonban fejfájást okozhat csapata összeállítása, mivel a madridiaknál jóval hosszabb a hiányzók listája. Nagy valószínűséggel nem fog pályára lépni Juanfran, Diego Godín, Augusto Fernández, Tiago és Antonio Barragán sem. Izgalmas összecsapásra lehet számítani, Roger Schmidt csapatára jellemző, hogy mindenki együtt támad, együtt védekezik, Diego Simeone pedig heves vérmérsékletével képes győzelembe hajszolni labdarúgóit. A nap másik mérkőzésén angol Manchester City és a francia AS Monaco csatázik egymással.

Tenisz
Roger Federer reméli, hogy a szeptemberi Laver-kupa elnevezésű teniszversenyen régi riválisa, Rafael Nadal oldalán játszhat páros mérkőzést. A golfozók Ryder-kupájának mintájára életre hívott tornán – melyen Európa legjobbjai csapnak majd össze a világ többi részéről érkező játékosokkal – az idei Australian Open két finalistája, az ottani győzelmével immár 18-szoros Grand Slam-győztes Roger Federer, és régi riválisa, a 14-szeres GS-bajnok Rafael Nadal lesznek a legnagyobb nevek. Ezúttal azonban nem egymás ellen, hanem egy csapatban küzdhetnek majd az európaiak sikeréért. A korábbi kiváló ausztrál teniszező, Rod Laver nevét viselő viadalon mindkét csapatban hat-hat teniszező kap helyet, négy az aktuális forma és eredmények alapján, kettő pedig a kapitányok meghívására. A szeptember 22–24-én rendezendő tornán minden nap három egyes és egy páros mérkőzést rendeznek majd. A két csapat összeállítását az augusztus 28. és szeptember 10. közötti US Open után hozzák nyilvánosságra, a szövetségi kapitány Björn Borg, illetve John McEnroe lesz.

Kosárlabda
A nyugati csapat tíz ponttal legyőzte a keleti együttest az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) All Star-gáláján. A nyugatiaknál Anthony Davis 52 pontot szerzett, ami rekord a liga legjobbjait felvonultató mérkőzések történetében, ahogy a meccsen esett pontszám, a 374 is új csúcs. A mérkőzésen a szokásoknak megfelelően a látványos megmozdulásokra koncentráltak a játékosok, a védekezéssel nem fárasztották magukat. A meccs képéről sokat elárul az, hogy a negyedik negyedben a nézők nem egyszer hangosan szólították fel a csapatokat a védekezésre. A "védekezz, védekezz" kiáltásokra, a nyugati kispadon ülő DeAndre Jordan válaszolt, "nem, nem, nem"-mel. A nyugati együttesben Davis mellett Russel Westbrook is "megszórta magát", 41 pontot dobott, míg a Golden State két sztárja, Stephen Curry és Kevin Durant egyformán 21 pontig jutott. Keleten a Boston 22 éves tehetsége, Giannis Antetokounmpo volt a legjobb 30 ponttal, LeBron James pedig 23-at szerzett. Nyugat válogatottja sorozatban harmadszor nyert.