Aktualizálták a brassó-vidombáki repülőtér megvalósíthatósági tanulmányát, így tavasszal elkezdődhet a kifutópályához vezető guruló-utak kialakítása, a gépek parkolójának elkészítése és a jelző- és irányítórendszer szerelése - mondta el keddi sajtóértekezletén Adrian Veştea, a Brassó Megyei Tanács elnöke. A tanulmány szerint még 39 millió euróra van szükség a reptér befejezéséhez, és a döntés értelmében a Brassó megyei tanács tízmillió euróval, a Kovászna megyei tanács és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat pedig egyenként 3-3 millió euróval támogatja majd az építkezés folytatását. „Nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a területre vonatkozó törvény elfogadásával ismét folytatódhat ez a Kovászna megye számára is rendkívül fontos beruházás. Azt gondolom, hogy ez egy teszt a helyi hatóságok számára, hogy képesek vagyunk-e közösen megvalósítani egy komoly projektet” - jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Hírarchívum · Helyi hírek
Aktualizálták a brassó-vidombáki repülőtér megvalósíthatósági tanulmányát, így tavasszal elkezdődhet a kifutópályához vezető guruló-utak kialakítása, a gépek parkolójának elkészítése és a jelző- és irányítórendszer szerelése.
2016.12.07.