Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint minden adóemelés kellemetlen és sohasem időszerű, ugyanakkor hangsúlyozta: az ingatlan- és gépjárműadó januári növelése nem a jelenlegi kormány döntése, hanem Románia korábbi vállalása az Európai Unióval kötött megállapodás alapján, még a 2021–22-es időszakból. A polgármester rámutatott, Sepsiszentgyörgy önkormányzata az adókulcsokat úgy határozta meg, hogy a természetes személyektől beszedhető összeg mindössze mintegy 38 százalékát érvényesítik. Bár a törvény lehetőséget adna akár ötszörös lakásadó kivetésére is, a városvezetés az alacsony adószint mellett döntött, abból kiindulva, hogy a lakhatás alapjog, és fontosabb, mint az autóhasználat. Antal Árpád hangsúlyozta: a helyi adózásnál nemcsak egy-egy tételt, hanem az egész „kosarat” kell nézni, amelybe a telek-, ingatlan- és járműadó, valamint a parkolási díjak is beletartoznak. „Éppen ezért nem korrekt egyetlen elem alapján összehasonlítani a kosarat, mert lehet, hogy egyik városban olcsóbb az autóadó, viszont a lakásadó és parkolási díj sokkal drágább, ezért az egész kosár összértékét kell figyelembe venni” – emelte ki a polgármester. Elismerte, hibának tartja, hogy korábban nem magyarázta el elég világosan a város működését. Mint mondta, Sepsiszentgyörgy nem abból a mintegy 12 millió lejből működik, amit a lakosság aaz elmúlt évben befizetett, hanem abból a több mint 300 millió lejből, amely uniós forrásokból, kormányzati támogatásokból és egyéb bevételekből érkezik. A város működtetése és fejlesztése pénzbe kerül – tette hozzá –, miközben Sepsiszentgyörgy számos szolgáltatást biztosít a lakói számára.
Hírarchívum · Helyi hírek
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint minden adóemelés kellemetlen és sohasem időszerű
2026.01.14.