Az egyenlő jogok biztosítása nem lehet költségvetési kérdés, hangsúlyozta Martti Hetemäki, a finn pénzügyminisztérium államtitkára Helsinkiben, ahol az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának vezetőtanácsával folytatott megbeszélést. A testület ülésén részt vett Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsa alelnöke, aki az önkormányzati szakbizottság elnökeként tagja a vezetőtanácsnak. Az államtitkár szerint a finnországi modell bizonyítja, hogy egy modern demokráciában a többnyelvűség érték. „Finnországban a finn és a svéd az ország hivatalos nyelve. Az egyenlő jogok és a közszolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés biztosítása nem lehet költségvetési kérdés” – ismertette. Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsa alelnöke a Bálványoson útjára indított Nyelvhasználat az önkormányzatokban című jelentésről beszélt. Elmondta, a leendő jelentés a jó gyakorlatok mellett a tagállamokban felmerült problémás helyzeteket is tartalmazni fogja, ugyanakkor ajánlásokat is megfogalmaznak. „Mi, székelyföldiek a finnhez hasonló jó példákra alapozva, kérjük, hogy szülőföldünkön a román mellett a magyar nyelvet is használhassuk hivatalosan. Az Európa Tanács több jelentésében is szorgalmazza a regionális nyelvi státus bevezetését, mi is ezt akarjuk elérni Székelyföldön” – mutatott rá Grüman Róbert.
Hírarchívum · Helyi hírek
Az egyenlő jogok biztosítása nem lehet költségvetési kérdés
2019.03.04.