Az Erdélyi Magyar Szövetség Országos Elnöksége támogatásáról biztosítja Mezei Jánost, valamint a továbbiakban is számítanak munkájára „az erdélyi magyarság érdekében”. Jogerős ítéletben négy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Marosvásárhelyi Táblabíróság Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós volt polgármesterét, az Erdélyi Magyar Szövetség elnökét és öt évre a közügyektől is eltiltották. A három vádpont közül a hivatali visszaélés és a sikkasztás vádja alól felmentette, a zsarolás vádpontjában elmarasztalta a bíróság. Mezei János ellen 2015. január végén indult ügyészségi vizsgálat. A Országos Korrupcióellenes Ügyészség szerint Mezei azzal követett el hivatali visszaélést, hogy a város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a tulajdonában volt. A vádhatóság azt tekintette zsarolásnak, hogy a polgármester a Monturist Kft. kisebbségi tulajdonosaként felszólította a cég ügyvezetőjét, aki a feljelentést tette ellene, hogy mondjon le tisztségéről. Az Erdélyi Magyar Szövetség közleményében az erdélyi nemzetrész vezetői elleni koncepciós eljárásnak minősítik az ügyet, amely szerintük jól illeszkedik az elmúlt években az erdélyi magyarság ellen folytatott hadjárathoz. Azt írják, hogy az ítélet súlyos csapás a politikai közösség számára, amelynek hátterében az erdélyi magyar nemzeti oldal szétverésének szándékát látják.
Hírarchívum · Helyi hírek
Az Erdélyi Magyar Szövetség Országos Elnöksége támogatásáról biztosítja Mezei Jánost
2023.01.16.