Az Európai Parlament háromszorosra növelné az Erasmus+ program költségvetését, valamint duplázná a Kreatív Európa program büdzséjét, mondta Winkler Gyula sajtótájékoztatóján. Az RMDSZ EP-képviselője megjegyezte, ebben a mandátumban a CULT – a Kulturális, Oktatási, Ifjúsági és Sportbizottságban is tevékenykedik. „Azért is döntöttem így, mert a következő öt évben prioritásaim az ifjúságpolitikai döntésekhez kötődnek. Úgy vélem, ha szeretnénk jövőt építeni, ha van víziónk, akkor kötelességünk a fiatalokat is figyelembe venni, meghallgatni őket, támogatni az ifjúságnak szánt programokat”, magyarázta Winkler Gyula. A CULT-bizottságban az első téma a 2021 utáni költségvetés volt. „Szeretnénk háromszorosára növelni az Erasmus+ program finanszírozását, ami több ösztöndíj-lehetőséget jelent a diákoknak, kutatóknak, nagyobb pénzügyi keretet biztosít az ifjúsági projekteknek”, húzta alá a képviselő. (közlemény)
Hírarchívum · Helyi hírek
Az Európai Parlament háromszorosra növelné az Erasmus+ program költségvetését, valamint duplázná a Kreatív Európa program büdzséjét
2019.07.31.