Az RMDSZ leszögezte: kitart korábbi álláspontja mellett, miszerint a büntetőtörvénykönyvet és a büntetőeljárást a parlamentnek kell módosítania megfelelő vita után. "Aggályosnak tartjuk, hogy a kormány kapkodva (...) döntött ebben a kérdésben, mint ahogyan azzal sem értettünk egyet, hogy tavaly májusban az akkori szakértői kormány szintén sürgősségi rendelettel módosította a Btk.-t" - olvasható az állásfoglalásban. Hozzátették: akkor egyebek mellett az ügyészt a bíró fölé helyezték megalapozva ezzel az "ügyészi állam" kialakulását, ennek ellenére akkor senki nem tüntetett. Az RMDSZ szerint ugyanakkor az emberek mostani felháborodása jogos, a kormánynak nem lett volna szabad megkerülnie a parlamentet, hiszen sürgősségi rendeletekkel nem lehet országot vezetni.
Hírarchívum · Helyi hírek
Az RMDSZ nem ért egyet a kormány döntésével, amely kedd este sürgőségi kormányrendelettel módosította a büntetőtörvénykönyvet (Btk.) és a büntetőeljárást - közölte közleményben a szövetség.
2017.02.02.