„A Képviselőház keddi döntésének értelmében, az RMDSZ javaslatára Barót és környéke is felkerül az ipari tekintetben szennyezettnek minősülő területek listájára, ahol lehetőség nyílik arra, hogy két évvel hamarabb nyugdíjba mehessenek az említett területen vagy annak nyolc kilométeres körzetében harminc éve élők” – számolt be a szóban forgó törvénymódosításról Benkő Erika háromszéki parlamenti képviselő. A törvény értelmében azon települések kerültek fel a listára, amelynek környékén bányászat, kohászat, ércfeldolgozás, kokszipar, vegyipari termelés volt és emiatt szennyezett vidéknek számít. Barót eddig kimaradt a névsorból annak ellenére, hogy a város és a térség lakói számára nagy megterhelést okozott a bezárt bánya, arról nem is szólva, hogy nem történtek rehabilitációs munkálatok a bánya bezárása után. Indokolt tehát, hogy az ezzel járó kedvezményezettség kitérjen Barót térségére is, hiszen az ott élőknek kellett a bánya működése és bezárása által okozott következményekkel együtt élniük az elmúlt két emberöltőben. „Fontosnak tartottam, hogy Barót is felkerüljön az ipari szennyezettség okán a két évvel előbbi nyugdíjba vonuláshoz való kedvezményezettségi listára, tekintve a térség sokrétű problémáit, melyet véleményem szerint nagymértékben a bánya nem megfelelő körülmények között való működtetése és bezárása okozott. Azt remélem ettől a kezdeményezéstől, hogy legalább részben pótolja a helyi embereket, akik élni szeretnének a most már adott lehetőséggel, hogy büntetőpontok számítása nélkül, hamarabb menjenek nyugdíjba” – ismertette a törvénymódosítás körülményeit Benkő Erika. (közlemény)
Hírarchívum · Helyi hírek
Barót és környéke is felkerült azon települések listájára, ahonnan kedvezményesen nyugdíjba lehet menni
2020.10.14.