„Ez az első alkalom, hogy szemtől szemben találkozhattunk az Európai Bizottsággal azóta, hogy 2013-ban az RMDSZ javaslatára elindítottuk a Mentőcsomag a kisebbségek számára (Minority SafePack) kezdeményezést. Věra Jourová alelnök, Mariya Gabriel biztos és a Bizottság többi képviselője részéről valódi érdeklődést tapasztaltunk. Egyértelművé tettük, hogy a létező uniós politikák módosítását szeretnénk, támogatni a nyelvi és kulturális sokféleséget és védelmet biztosítani az európai örökség részét jelentő őshonos közösségek számára. Bízunk benne, hogy a következő hat hónap alatt erős támogatást tudunk felmutatni, és az Európai Bizottság beindítja a jogalkotási folyamatot” – nyilatkozta Vincze Loránt EP-képviselő, a FUEN elnöke az európai kisebbségvédelmi kezdeményezés jogalkotási javaslatainak bemutatását követő sajtótájékoztatón. A sajtótájékoztatón Winkler Gyula EP-képviselő is jelen volt, aki elmondta: bízik benne, hogy ez lesz az első olyan európai polgári kezdeményezés, amely valóban sikeres lesz, és a hatvan millió kisebbségben élő uniós állampolgár érdekeit képviselő kisebbségvédelmi kezdeményezés eredményeként konkrét jogszabályok fognak születni. (közlemény)
Hírarchívum · Helyi hírek
Bemutatták Mentőcsomag a kisebbségek számára jogalkotási javaslatait az Európai Bizottságnak
2020.02.06.