Csáki Attila személyében új elnököt választott a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei szervezete, tájékoztatott egy közleményben a szervezet sajtóirodája. Az idézett forrás szerint a tisztséget korábban betöltő Kulcsár-Terza József a Magyar Polgári Párt 2018. novemberében módosított alapszabályzatának előírásai miatt nem folytathatta elnöki tevékenységét. A statútum szerint ugyanis összeférhetetlen, ha egyazon személy az MPP-ben vezetői tisztséget tölt be, ugyanakkor más politikai alakulat választott képviselője. Kulcsár-Terza esetében az RMDSZ-listán szerzett parlamenti képviselői pozíció jelentette az összeférhetetlenséget. A módosított alapszabályzat szerint egy másik oka is volt megyei elnöki tisztsége alóli felmentésének: a hatékony és eredményes munkavégzés érdekében az alakulat igyekszik szétválasztani a kötelékeiben tevékenykedő személyek feladatköreit. „A parlamenti mandátum mellett döntöttem. Úgy gondolom, hogy szükség van Bukarestben legalább egy emberre, aki felvállalja a nemzeti ügyeket" – jelentette be Kulcsár-Terza József. „Az elkövetkező két évben négy választás lesz. A Magyar Polgári Párt számára különösen fontos az önkormányzati és a parlamenti választásokon való megmérettetés, ezért meg kell erősíteni meglévő szervezeteinket, újakat kell létrehozni. Ezt tartom legfőbb feladatomnak" – emelte ki az új megyei elnök , Csáki Attila.
Hírarchívum · Helyi hírek
Csáki Attila személyében új elnököt választott az MPP Kovászna megyei szervezete
2019.02.04.