Labdarúgás
Csatárt igazolt a Sepsi OSK. Az elmúlt napokban a központi román sportsajtó már kész tényként kezelte Stefan Nikolic leigazolását, de a Székelyhon megkeresésére Bokor János, a Sepsi OSK sportigazgatója csak kedden tudta megerősíteni, hogy egy első sikertelen próbálkozás után végül aznap sikerült megszerezni a montenegrói csatár aláírását. Stefan Nikolic előbb a Temesvári Poli, majd a Bukaresti Steaua színeiben már játszott a román élvonalban, ahol 66 mérkőzésen lépett pályára és 10 gólt szerzett. A középcsatár később megfordult még a CSZKA Szófia és a horvát NK Istra csapatánál, a legutóbbi idényben pedig a kazah Kaisar Kyzylorda csapatát erősítette.
Antonio Conte, az angol bajnok Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője kedden két évvel meghosszabbította szerződését. Az olasz szakvezető új megállapodása 2021-ig szól, és a brit sportsajtó értesülései szerint a klub történetének legjobban fizetett edzője lesz, ugyanis évente 9,5 millió fontot keres majd. Conte tavaly nyáron az olasz válogatott szövetségi kapitányi posztjáról érkezett a londoni csapat élére, amellyel rögtön az első idényében megnyerte a Premier League-et. "Nagyon örülök, hogy új szerződést köthettem a Chelsea-vel. Rendkívül keményen dolgoztunk az első évben, hogy ilyen csodálatos dolgokat érjünk el, amire nagyon büszke vagyok. Most még komolyabb munka vár ránk, hogy a csúcson maradhassunk" - nyilatkozta a klub honlapján a 47 éves Conte.
Vizes vb
A franciák felett aratott 19 gólos győzelemmel folytatta szereplését a magyar női vízilabda-válogatott a hazai rendezésű vizes világbajnokság keddi játéknapján a Margitszigeten. A C-csoport második meccsnapján Bíró Attila csapata az erőviszonyoknak megfelelően könnyedén kerekedett felül riválisán, s miután négyesbeli legfőbb vetélytársa, a holland csapat szintén nyert a japánok ellen, a két győzelemmel álló csapatok csütörtöki rangadóján dől el a csoportelsőség. A keddi 24-5-ös sikerből hárman is egyformán négy góllal vették ki részüket.

A Laura Marino, Matthieu Rosset páros győzött a műugrók csapatversenyében a magyarországi vizes világbajnokságon. A francia kettős a júniusi Európa-bajnokságon is a legjobbnak bizonyult, ezúttal pedig Franciaország első vb-érmét szerezte műugrásban. A mexikóiak végeztek a második, az amerikaiak pedig a harmadik helyen. A csapatversenyt Európában bemutató jelleggel először a 2010-es budapesti kontinensbajnokságon rendezték meg, hivatalosan pedig a 2012-es Eb-n debütált. Világbajnokságon először két éve, Kazanyban volt csapatverseny. Ebben a számban a csapatokat alkotó két-két versenyző egyénileg három-három ugrást mutat be, és legalább egyet-egyet mindkét csapattagnak mindkét magasságon, azaz 3 méteren, illetve 10 méteren is végre kell hajtania.
Kerékpározás
Michael Matthews nyerte kedden a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 16. szakaszát, amelyen a címvédő Chris Froome megtartotta előnyét az összetettben. A 165 kilométeres etapon széttöredezett a mezőny, az első, 22 fős csoportból pedig az ausztrál kerekes bizonyult a leggyorsabbnak a sprintbefutóban. Matthewsnak ez a második sikere volt az idei Touron azután, hogy múlt szombaton is győzött. Az összetett első öt helyezettje közül csak az ötödik Daniel Martin nem volt tagja az élbolynak, így a mostani 51 másodperces hátrányával az ír versenyző a hetedik helyre csúszott vissza. A vasárnapig tartó viadalon ma a La Mure és Serre-Chevalier közötti 183 kilométeres szakasz vár a mezőnyre