Együttműködési megállapodási tervezetet adott át kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Ludovic Orbannak, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökének, akit az új kormány megalakításával bízott meg az államfő. Kelemen Hunor a találkozó után elmondta: az RMDSZ akkor tudja támogatni az új kormányt, ha az vállalja, hogy december 15-ig a parlament elé terjeszti a 2020-as költségvetést, nem hoz sürgősségi kormányrendelettel és felelősségvállalással törvényeket, nem módosítja 2020 végéig a választási törvényt, és érvényt szerez a kisebbségi jogokra vonatkozó törvényeknek és nemzetközi szerződéseknek. A megállapodásba az RMDSZ azt is bevenné, hogy az új kormány újraindítsa a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának folyamatát, az oktatásra fordítsa a jövő évi költségvetés hat százalékát, és kérvényezze kétmilliárd eurónyi európai támogatás átcsoportosítását a nagy-infrastruktúra programból a regionális operatív programhoz. A megállapodásban az RMDSZ vállalná, hogy megszavazza a kormány beiktatását és parlamenti támogatást nyújtana számára a parlamenti választásokig hátralévő mintegy egyéves időszakban az előzetesen egyeztetett törvénytervezetek elfogadtatásához. Az esetleges parlamenti együttműködésről az RMDSZ frakciója csak a kormány névsorának és programjának ismeretében, várhatóan csak a jövő héten hoz végleges döntést - szögezte le Kelemen Hunor.
Hírarchívum · Helyi hírek
Együttműködési megállapodási tervezetet adott át Kelemen Hunor Ludovic Orbannak
2019.10.23.