Elégedetlen az RMDSZ és kormányzásra készülő Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyezségével az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP). Csomortányi István, az EMNP elnöke és Mezei János, az MPP elnöke közös nyilatkozatban megalkuvással vádolta az RMDSZ-t, amely szerintük a nemzeti érdek elé helyezte saját politikai érdekeit, amikor úgy egyezett meg a PNL-lel a kormány parlamenti támogatásáról, hogy az egyezségbe nem kerültek bele a magyarság legégetőbb kérdései. Csomortányi és Mezei a közelmúlt egyik legpozitívabb eseményének tekintette, hogy a baloldali kormány bukásával "hároméves kormányzati rémálom ért véget". Nehezményezték azonban, hogy az RMDSZ már átállította vitorláit, és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kegyeit kezdte keresni. Úgy vélték: a nemzeti érdekeket figyelmen kívül hagyó politizálás "nemcsak potenciális konfliktusforrásként szolgál a románság és a magyarság között, de köpönyegforgatóként mutatja be az erdélyi magyarság egészét"."Az RMDSZ ennek az átmeneti és a hatalomgyakorlásban erősen korlátozott román kormánynak ezúttal is biankó csekket állított ki, hiszen a nyilvánosságra hozott támogatási feltételek között nem szerepel sem a kulturális, sem a területi autonómia kérdése, nincs szó nyelvi jogaink bővítéséről, nem kérik sem a MOGYE, sem pedig a Bolyai Egyetem ügyének közösségünk számára kedvező rendezését, szóba sem kerül a kommunista rezsim által elkobzott javaink teljes körű visszaszolgáltatása, de még a magyarlakta vidékek legalább arányos gazdasági támogatása sem része az egyezségnek" - sorolta a hiányolt témákat a két pártelnök.
Hírarchívum · Helyi hírek
Elégedetlen az RMDSZ és a PNL egyezségével az EMNP és az MPP
2019.10.30.