Mint ismeretes, a főtér kialakítása után a megyei tanács és a Prefektúra járműveinek egy külön parkolót különítettek el a Mihai Viteazul tér alsó részén, és a városháza tervei szerint a Gábor Áron utcából tudja majd a prefektus megközelíteni az intézményét, de ő valamiért ragaszkodik ahhoz, hogy a főtérről tehesse meg ezt. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere érdeklődésünkre elmondta, hogy a kormánymegbízott valójában egy olyan városrendezési tervet támadott meg ezúttal, ami tulajdonképpen már meg van valósítva.„Én elmondtam neki, hogy szerintem számára lesz kellemetlen elsősorban, ha őt beengedjük autóval a bicikliző gyerekek közé”, jegyezte meg Antal. A polgármester aláhúzta, amúgy is le kell szabályozni, hogy milyen órarend szerint lehet majd biztosítani az áruszállítást a felújított főtéren működő egységeknek, és akkor kihelyeznek egy táblát, amelyen megjelölik, hogy mikor tilos a járműveknek behajtani a főtérre. „És valószínű akkor kénytelenek leszünk erre a táblára ráírni: bemenni tilos, kivéve a prefektusnak”, mondta Antal.
Hírarchívum · Helyi hírek
Úgy tűnik, hogy Kovászna megye prefektusának nehezére esik pár métert gyalog megtenni, hiszen ezúttal Sebastian Cucu azért indított pert a sepsiszentgyörgyi városháza ellen, hogy gépjárművel is be lehessen hajtani a kormányhivatal udvarára.
2016.06.10.